Nem árulják el, hogy Orbánt tesztelték-e koronavírusra

A miniszterelnök találkozott Vidnyánszky Attilával, sőt külön is egyeztettek, a Nemzeti Színház igazgatójáról pedig kedden kiderült, hogy koronavírus-fertőzött.

A hvg.hu cikke szerint egyelőre csak semmitmondó választ kaptak Havasi Bertalantól, Orbán Viktor sajtófőnökétől arra vonatkozóan, hogy Orbánt vajon tesztelték-e a Vidnyánszky Attilával történt hétfői találkozása óta, és ha igen, mi lett a teszt eredménye. A lap Havasi mellett megkereste a Magyar Művészeti Akadémiát és a Miniszterelnöki Sajtóirodát is.

Ezt amiatt kérdezte a lap, mert információik szerint Orbán hétfőn részt vett a Nemzeti Kulturális Tanács hétfői ülésén, sőt, értesüléseik szerint külön is egyeztetett Vidnyánszkyval, akiról kedden jelentette be a Nemzeti Színház, hogy koronavírus-fertőzött. Havasi kedden késő este az alábbi választ juttatta el a hvg.hu-nak: A miniszterelnök programjait minden esetben az aktuális járványügyi előírások maradéktalan betartásával szervezzük meg és bonyolítjuk le.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek