Nem ígérkezik túl szépnek ez a hétvége, továbbra is sárga riasztás van Vas megyében

Felhős lesz az idő, záporokkal, zivatarokkal.

Eleinte erősen felhős lesz az ég pénteken, de idővel északon szakadozni, gomolyosodni kezd a felhőzet. Délen aztán csökken majd a felhőzet, a fátyol- és gomolyfelhők mellett túlnyomóan napos idő lesz – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat. A csütörtöki sárga riasztást pedig meghosszabbították szombat éjfélig.

Hozzátették, az északi tájakon délelőtt várhatóan megszűnik a csapadék, majd napközben szórványosan záporok, helyenként zivatarok alakulhatnak ki. A déli megyékben inkább csak késő délutántól, estétől lehet zápor.

Napközben többfelé megerősödik az északias szél, zivataroknál pedig viharos, 70-80 km/h-ás széllökésre is számítani kell, de néhol akár >80 km/h is lehet, sőt, akár kisebb méretű jég is előfordulhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 30 fok között alakul, északon, északnyugaton lesz a leghűvösebb, míg délkeleten a legmelegebb idő. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő.

koponyeg.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás