Nem lép hatályba a miniszteri rendelet: maradnak a közjegyzői díjak

Jelentősen drágultak volna a díjak. Majd új időpont lesz.

Nem lép hatályba hétfőn, október elsején az Igazságügyi Minisztérium (IM) rendelete, amely emelte volna a közjegyzői díjak mértékét - közölte a Hirado.hu pénteken a tárca tájékoztatására hivatkozva.

A portál cikkében az áll: hamarosan a Magyar Közlönyben teszi közzé az IM, hogy mégsem lép életbe október elsején a közjegyzői díjszabásról szóló rendelet. Emlékeztettek: a közjegyzői díjak mértékét, a díj kiszabásának és megfizetésének módját az állam határozza meg. Az ezt szabályozó rendelet a polgári közjegyzőség visszaállításakor, 1991-ben, 27 éve született.

Az elhalasztott díjrendelet-tervezet egyebek mellett emelte volna a munkadíj fix összegét, 200 millió forint ügyértékig minden sáv esetén egységesen 4500 forinttal. Egyoldalú jogügylet vagy jognyilatkozat közokiratba foglalása esetén a sávosan meghatározott munkadíj kétharmadát kellett volna felszámítani, ez a korábbi mértékhez képest 17 százalékos emelést jelentene.

A tervezet az egy óráért felszámítandó munkadíj 1500 forintról 5500 forintra emelését írta elő. A jegyzőkönyvi tanúsítvány és okirat megőrzésének munkadíja minden megkezdett óráért 3000 forintról 8250 forintra nőtt volna.

A közjegyzői díjakat érintő tervezet életbelépésének új időpontjáról a tárca a Magyar Közlönyben ad majd tájékoztatást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek