Nem minden csepregi örül az új buszmegállóknak és hirdetőtábláknak

Egy olvasónk szerint a kivitelezés teljesen meggondolatlan, néhol még szabálytalan is.

Egy csepregi olvasónk a napokban terjedelmes levelet írt nekünk arról, hogy az önkormányzat új buszmegállókat és elektronikus hirdetőtáblákat épített, de bár ne tették volna.

A Kőszegi utcában épülő buszváróról például azt írja, hogy a járda közepébe betonozták bele úgy, hogy mögötte már alig marad hely a gyalogosoknak. Olvasónk szerint így másfél méter széles sincs a járda, ami így szabálytalan.

Az elektronikus hirdetőtáblákról azt írja, hogy kinézetükkel és erős fényükkel teljesen elcsúfítják Csepreg Fő terét, arról nem is beszélve, hogy az egyiket konkrétan a posta bejárata elé építették, ezzel részben a gyalogátkelőhelyet is kitakarva.

A posta előtt felállított elektronikus hirdetőtábla
Olvasói fotó

Olvasónk panaszaira reagált Csepreg jegyzője, Balogh László is

„A Kőszegi utcában épülő buszmegálló még nincs kész, az előtte lévő árok betakarásával még épül hozzá egy peron is” – tájékoztatott a jegyző, aki szerint a váró és a mögötte álló ház között így is elég széles a járda ahhoz, hogy két ember kényelmesen elférjen egymás mellett.

Olvasónk fotója az épülő Kőszegi utcai utasváróról
Olvasói fotó

„Az utasváró kialakításáról előzetesen egyeztettünk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatóságával és a buszmegálló mögötti ingatlan tulajdonosával is, mindketten hozzájárultak” – tette hozzá Balogh László.

A posta előtt elhelyezett hirdetőtábla a csepregi önkormányzat szerint nem zavarja a gyalogátkelő beláthatóságát.

„Körülbelül tíz méterre helyezkedik el a közúttól, a csatlakozó önkormányzati út pedig egyirányú, így ezen okból sem zavarhaja a közúti közlekedést, illetve a biztonságos gyalogátkelést” – írják.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet