A levél tárgya: a Várban található Hadik András lovasszobor bemutatása egyes idegenvezetők által sok esetben igen méltatlan módon zajlik.
"Az Építési és Közlekedési Minisztérium Műemlékvédelemért Felelős Helyettes Államtitkára levélben jelezte, hogy Hadik András lovasszobrának egyes idegenvezetők által történő bemutatása sok esetben igen méltatlan módon zajlik.
Véleménye szerint: Ez a viselkedés joggal zavarja az itt élőket és bánthatja azokat, akik a huszár hadvezér iránt tiszteletet éreznek. A műemléki védelem alatt álló, a világörökség részét képező történelmi Várnegyed hangulatát megzavaró frivol viselkedés moderálása társadalmi igény. - Kéri, hogy táblával, vagy a közterület felügyelet eszközeivel segítsük a kialakult bántó gyakorlat megszüntetését.
Válaszlevelet készítettünk elő, melyben ismertettük a lovasszoborhoz kapcsolódó hiedelem hátterét, kitértünk más híres szerencsehozó szobrokhoz kapcsolódó hasonló legendáriumokra, illetve jeleztük, hogy ezidáig a Várban lakók nem jelezték nemtetszésüket a szobor simogatása miatt.
Ugyanakkor kétségtelen, hogy a szoborhoz történő felmászás balesetveszélyes és megrongálhatja az emlékművet, ezért egy ilyen tartalmú tábla kihelyezését tervezzük" - áll az önkormányzat Facebook bejegyzésében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!