A BRFK szerint nem történt bűncselekmény, így nem nyomoznak Lévai István Zoltán, fideszes képviselő ügyében. Ő az, aki ötmillió forintot ajánlott fel az MKKP jelöltjének, Aleva Mártának, hogy induljon el a jövő évi önkormányzati választáson, ezzel gyengítve az ellenzék esélyeit.
Az ügyben Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője kérdezte Polt Pétert, aki a fentebb már közölt választ adta a megkeresésre.
A botrányról szóló hangfelvételt először a Válasz Online közölte. A nyilvánosságra kerülést követően a Fidesz 15. Választókerület Egyéni elnökségéről is lemondott Lévai, sőt, a pártból is kilépett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!