Pedig a raktárak tele vannak a berendezésekkel, és így sincs elég személyzet a gépekhez.
Közbeszerzési felhívást jelentett meg a Belügyminisztériumhoz tartozó Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A közbeszerzés tárgya 465 darab lélegeztetőgép – szúrta ki a 444
.
A lap emlékeztet, hogy ha valamire nincs jelenleg szükség Magyarországon, az lélegeztetőgép, mivel ebből – döntően a külügy 300 milliárd forintos túlvásárlásának köszönhetően – 20 ezer darab van Magyarországon. Az Orbán Viktor által ismertetett legrosszabb forgatókönyv a második hullámban úgy számol, hogy maximum 800-an szorulnak majd egyidőben lélegeztetésre.
A katasztrófavédelem friss közbeszerzési kiírásának egyik melléklete arról árulkodik, hogy az újonnan beszerzendő lélegeztetők abba a 2,5 milliárd forintért készülő raktárba mennek majd, amit uniós pénzből épít Magyarország.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!