Nem várnak tovább a tanárok, elkezdik a készülődést az őszi sztrájkra

Csak ígéreteket kaptak a mai egyeztető tárgyaláson a kormánytól. Nagyon sok iskola nem tudja törvény szerint elkezdeni a tanévet.

A mai egyeztető tárgyalástól a pedagógus-szakszervezetek képviselői azt várták, hogy a kormány értékelhető ajánlatot tesz az ez évi béremelésre. Ez azonban nem történt meg - mondta Nagy Erzsébet, a (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) PDSZ ügyvivője a Blikk beszámolója szerint. Nagyon sok iskola nem tudja törvény szerint elkezdeni a tanévet, igy nem teljesül a mindenki számára Alaptörvényben biztosított jog a minőségi oktatásra – tette hozzá.

"Nem kaptunk arra választ, hogy a kormány saját erőből hogyan tudja még az idén rendezni a katasztrofális bérszínvonalat. Helyette arról értesültünk, hogy az EU majd augusztus végéig ad választ a kormány által benyújtott hosszútávú programra" - fogalmazott Nagy Erzsébet.

Habár augusztus 30-án lesz még egy utolsó egyeztetés, de a sztrájkbizottság arra kérte a pedagógusokat, hogy ne várjanak a sztrájkelőkészítéssel.

Ezért a válsághelyzetért minden felelősség a kormányt terheli, hiszen elherdálja a gyermeket jövőjét – jelentette ki zárásként Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet