A segélykérő kézmozdulatot bárki használhatja arra, hogy figyelmeztessen másokat (beleértve az esetleg közelben tartózkodó rendőrt), azonnali segítségre van szüksége, azonban körülményei – például fenyegetettség – miatt telefonon vagy egyéb módon nincs lehetősége rendőri segítséget kérni.
A mozdulat Kanadából indulva hódította meg a világot, és már Magyarországon is elkezdett terjedni a közösségi médiában. A magyar rendőrség számára ugyanakkor nem csupán egy új segítségkérő módszerről van szó, hanem az általa kifejtett nevelő hatásról is, amely megtanítja embertársainkat arra, hogyan figyeljünk egymásra, hogyan vegyük észre a bajbajutottakat magunk körül a rohanó világban, és hogyan nyújtsunk segítséget csendben a megfélemlítettek biztonságát védve. Megtanítja a társadalom tagjait vigyázni a másikra, védeni egymást, ébernek lenni. Kialakul a cselekvő emberbarátság példája, általa a tudatosság felerősödik, ezért is különlegesen fontos a magyar rendőrség számára az egységes segélykérő mozdulat magyarországi bevezetése.
Mivel az áldozatok a bántalmazó előtt sokszor nem tudják/akarják vállalni a segítségkérés tényét, a rendőrség előtt azonban a látencia miatt jelzés nélkül többnyire ismeretlenek maradnak az ilyen jellegű bűncselekmények, a bántalmazottaknak lehetősége van egy új eszköz használatára, a néma segítségkiáltásra, amivel a kiszolgáltatott helyzetükben is segítő jobbot remélhetnek a társadalomtól, a rendőrségtől.
A rendőrség készített egy animációt a kézmozdulat helyes használatáról, emellett azonban az is nagyon fontos, hogy a társadalom tagjai felismerjék azt, és megtegyék a szükséges lépeseket – írja közleményében a rendőrség.
Amennyiben ilyen néma segítségkérést tapasztal, hívja a 112-t, és lehetőség szerint adja meg a következő információkat a hívásfogadó részére:
A magyar rendőrség valószínűleg a fiatalok körében népszerű videós közösségi oldalon, a TikTokon találkozott a segélykérő jel köré épülő kisfilmekkel. Ezek többsége jó szándékú, figyelemfelhívó célzattal készült, de sajnos egyben némileg félrevezető is. Sok kisfilmben az látható, hogy az éppen elrabolt gyerek, nő a néma segélykiáltással jelez egy idegennek, aki azonnal kapcsol és kitépi az emberrabló kezéből az áldozatot, majd teátrálisan megmutatja neki a telefonját, amin éppen bepötyögte a segélyhívó telefonszámát. Az emberrabló pedig ettől mindig megijed és elmenekül, vagy ledermed, de egyszer sem töri el egy jól irányzott ütéssel a hős állkapcsát.
A magyar rendőrség kérése ezzel szemben reálisabb, a segélyhívón kérik jelezni, ki, hol, milyen körülmények között kért segítséget.
A TikTokon olyanok is vannak, akik szerint a jel „felfedése”, ebből videók gyártása önző, lájkvadász dolog, hiszen a bűnözők figyelmét is felhívja arra, hogy áldozatuk mit művel a kezével. Néhány példát mutatunk ezekre.
@blueskyseye Ein kleines Zeichen kann leben retten!#thecrewlove #kirschcrew #unitedtiktokerz #teammelody #hilfezeichen #international #gemeinsamsindwirstark
♬ Elevator - ????????????????????????????????????
@kittycatdang ##duet with @derwunderling ##stophumantrafficing ##importantfacts ##humantraffickingawareness ##youcanmakeadifference
♬ Elevator - ????????????????????????????????????