Nemrég Czeglédy Csaba írt egy kritikus bejegyzést A házi őrizetből frissen szabadult Czeglédy keményen beszólt a szombathelyi politikában egyre nagyobb szerepet kapott LMP-nek 2019. March 08. 19:05 Németh Ákos LMP-tag ellenzéki jelöltről a Facebookon, miután Puskás Tivadar fideszes polgármester nyomán
Puskás Tivadar polgármester telefonkampányba kezdett 2019. March 01. 19:32 az ellenzék nevében Németh is
A polgármester után az ellenzék is telefonkampányba kezdett Szombathelyen 2019. March 07. 17:11 telefon kampányban kezdett Szombathelyen. Némethet egyébként a nemrég elhunyt Gyebrovszki János szocialista politikus körzetében indítják majd.
Most pedig az az LMP, akik önerőből be sem jutottak a képviselő-testületbe, akik még tavaly tavasszal sem fogtak össze velünk Szombathelyen, fürdenek abban a sikerben, amihez az égvilágon semmi közük nincsen.
Ráadásul az a Németh Ákos, aki egy igazi nímand, aki a közéletben semmit nem tett le az asztalra, aki még beszélni sem tanult meg, gazdája, a zavaros hátterű és motivációjú budai milliárdos, Ungár Péter pénzéből okítja a szombathelyieket
– írta Czeglédy a Facebookon.Nemény most valószínűleg erre is reagálhatott – bár Czeglédy nevét nem említi meg –, szintén a Facebookon és posztjában kiáll Németh Ákos mellett.
Mint írja:
Sokaknak fáj, hogy egységesek és erősek vagyunk. Fáj, hogy megértettük a választók szavát: tegyünk félre minden múltbéli sérelmet, és az igazi ellenféllel küzdjünk meg egy az egyben! Aki ezt nem érti, aki meg akarja bontani az egységet, az – akarva vagy akaratlanul – a Fidesz forgatókönyvét írja!
Íme a teljes bejegyzés:
Kedves változást akaró Barátaim!
Láthatóan nagyon zavarja a Fideszt, hogy Szombathelyen igazi esély van a változásra. Zavarja, hogy együtt jobban megnyertünk egy időközi választást, mint 2014-ben, zavarja, hogy megszerveztük a legnagyobb vidéki tüntetést a rabszolgatörvény visszavonása érdekében, zavarja, hogy aztán el is értük a visszavonást a szombathelyi önkormányzati cégeknél, zavarja, hogy elvettük a többséget a közgyűlésben, és már most léptünk a bérlakáshelyzet javítása, több száz óvodás életkörülményeinek javítása, és mintegy 1400 ember cafeteriájának visszaadása érdekében. Nem csoda, ha folyamatos tűz alatt állunk.
Az elmúlt napokban egyik képviselő-jelöltünket, Németh Ákost érte a legtöbb nemtelen támadás. Polgármester-jelöltként, a közösség vezetőjeként természetes, hogy kiállok mellette, de kiállok mellette azért is, mert hiszem, hogy jó képviselője lesz a KISZ lakótelep – Százhold városrésznek. Együtt valljuk: nem a képviselőnek van körzete, hanem a választóknak van képviselője! Ákos gyerekkora óta ebben a körzetben él, az
árvizes házak
egyikében nőtt fel. Mindenki megismerhette őt segítő programjainkon, azok a legnehezebb sorsú emberek is, akik nem Facebook lájkokban mérik a mindennapjaikat, hisz legtöbbjüknek internet sincs az otthonában. Az elmúlt másfél évben együtt tartottuk a fogadó órákat, maga járt utána a felvetett problémáknak. A múlt héten egy igazán nehéz feladatot kapott: azt kell elérnie a Vasivíz-nél, hogy egy fél utca lakói 17 év után végre megkapják a közműhasználat jogát. Meg fogja oldani!Sokaknak fáj, hogy egységesek és erősek vagyunk. Fáj, hogy megértettük a választók szavát: tegyünk félre minden múltbéli sérelmet, és az igazi ellenféllel küzdjünk meg egy az egyben! Aki ezt nem érti, aki meg akarja bontani az egységet, az – akarva vagy akaratlanul – a Fidesz forgatókönyvét írja!
Szombathelyen igazi közösség jött létre a változást akaró pártok és civil szerveztek tagjaiból. Itt mindenki mindenkiért küzd, és bárki képes egyéni ambíciójáról lemondani a közösség javára!
Mert nekünk Szombathely az első!