Egy Európai Unió által támogatott program keretében „Női Erő” Díjjal tüntettek ki több Vas megyei vállalkozást és képviselőit – olvasható a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VMKIK) hírlevelében.
Az elismeréseket Kovács Vince, a VMKIK elnöke és Czékman-Illés Renáta, a projekt szakmai vezetője adta át.
A projekt záróakkordjaként EFOP „Női Erő” Díjban azon vállalkozások és képviselőik részesültek, amelyek a legtöbbet tették azért, hogy a program célkitűzései teljesülhessenek. A nyertesek azok körül kerültek ki, akik a 3 év alatt a legsegítőkészebb céges együttműködő partnereink voltak, akik az emberi erőforrások területén legaktívabb vállalkozások, a legtöbb pályázati eseményen résztvevő vállalatok és mindazok, akik jó gyakorlattal, családbarát szemlélettel, példaértékű aktivitással járultak hozza a projekt sikeres megvalósításához.
Az EFOP „Női Erő” Díj tulajdonosai:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!