Lassan Csehországban is tavaszodik, ezért sokan indultak el a Bohdaneč környéki tavakhoz napozni. A nudisták élvezték, hogy hosszú idő után végre újra meztelenek lehetnek a természetben. De nem sokáig. – írja a 24.hu - Rendőrök járták körbe a Bohdaneč üdülőövezetet Csehországban, hogy figyelmeztessék a természetben pihenőket a koronavírus-járvány miatt hozott szigorú szabályok betartására.
A rendőrség közleménye szerint, az ellenőrzés során egy nagyobb csoportot kellett feloszlatni, illetve nudistákat kellett figyelmeztetniük arra, hogy bár a meztelenkedéssel nincs semmi gond, a szájmaszkok viselése nekik is kötelező. Csehországban március 19. óta csak eltakart szájjal és orral lehet közterületre menni. Markéta Janovská rendőrségi szóvivő azt mondta, a hatóság megérti azokat, akiknek nincs kertjük, és a természetben szeretnék kiszellőztetni a fejüket, de a mindenkire vonatkozó szabályokat nekik is be kell tartaniuk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!