Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a HÖOK-kal és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolta a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelmény kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül, az erről szóló javaslatot szerdán nyújtja be a kormánynak - jelentette be Schanda Tamás, a tárca parlamenti államtitkára Hajdúszoboszlón, a XXI. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián.
„Az elmúlt időszakban azonban különböző szervezetek keresték fel a tárcánkat, hogy a kötelező nyelvvizsga ügyében további tárgyalásokat folytassanak velünk. Meghallgatva a fiatalok, a roma szakkollégisták és a nyelvtanárok véleményét, de továbbra is elköteleződve a versenyképes felsőoktatás iránt, a korábbi döntés felülvizsgálatára teszünk javaslatot” - jelentette be a rendezvényen részt vevő pedagógusok előtt Schanda Tamás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!