Az új Nemzeti Alaptanterv tervezetét ugyan hivatalosan még senki kívülálló nem látta, de pár nap, és nyilvánosságra hozzák. Kásler Miklós miniszter először állítólag a nemzeti tanévnyitón beszél majd róla pénteken, a vitára bocsátandó tervezet aznap kerülhet nyilvánosságra.
Addig is, néhány elemről már terjednek a hírek.
Pontokba szedtük, a HVG milyen információkat szivárogtatott ki:
A tervek szerint az új Nemzeti Alaptanterv jövő szeptemberben lép életbe, bár szakemberek szerint csúszhat a bevezetése, mert az Emmi csak félkész tervet kapott. Az új NAT-hoz új tankönyvek is kellenek, a Népszava úgy tudja, kétféle tankönyvet akar bevezetni a kormány, egy állami és egy egyházi, keresztény szemléletűt.
Mi csak annyit tennénk hozzá: focilabda és Biblia
Tény, de gyakorló iskolás szülőként is ezt látom, a gyerekek természettudományok iránti érdeklődése aggasztóan alacsony szinten van, tisztelet a kivételnek.
Elég csak belelapozni egy "nemzetinek" mondott általános iskolai biológia tankönyvbe, 100 oldal rosszul szerkesztett, felesleges információkkal agyonnyomott tananyag-halmaz. Elmegy tőle az életkedved. Vegyük aztán másik példaként a fizika tantárgyat, felsőben két hetente egy órában mit lehet megtanulni? Hogyan lehet érdeklődést felkelteni? Sehogy. A természettudományos oktatás tananyaga és egész gondolkodásmódja teljesen alkalmatlan arra, hogy a diákok többségét számukra hasznos tudáshoz juttassa.
Ehhez képest lehet, az is jobb, ha összevonják az összes természettudományos tantárgyat, aztán lesz ami lesz. Legalább kevesebbet árt. Nem kell annyi pedagógus, nem kellenek laborok, szemléltetőeszközök sem, több közpénz jut másra.
Aztán jöhet, aminek jönnie kell, minek is túlcifrázni a dolgot, elég az oktatáshoz egy Biblia és egy Focilabda - ahogy Kétfarkúak is a minap meghirdették: