Mindent felülírva
Kedden rendkívüli ülést tartott az Oktatási és Ifjúsági Bizottság. Ezen sajnálattal állapították meg, hogy a következő közgyűlés elé azt a javaslatot terjesztik, a program elindítását bizonytalan időre halasszák el.
Pedig a tervek szerint szeptembertől már indulnia kellene. Az ok: mindez ötvenmillió forintba kerül (kerülne). Fedezet azonban erre nincs a költségvetésben. Mindez előre vetíti – ami persze nem újdonság – a közgyűlési adok-kapok szokásos forgatókönyvét.
Ami különös bájt ad a történetnek: lehet, mégis lesz oviangol.
Az a különös közbeszerzés
Ebben az országban már sok különös dolog történt a közbeszerzési törvény kapcsán. A nyelvoktatás még nem szerepelt a mintapéldák között. Most bekerülhet az almanachokba. A válság még a tengeren túlon lengedezett csupán, amikor programot alkottak Szombathelyen arról, hogy lehet megvalósítani az ovis angolt. Pénz is félreraktak rá.
Az óvónőket képezni kell, eszközöket kell beszerezni, az oktatás licencét megvásárolni. Ez kerül(ne) ötvenmillióba. Ennyi pénzt azonban csak közbeszerzési eljárás során költhet el a város. Így annak rendje szerint kiírták a pályázatot, és nyertest is hirdettek.
Igen ám
E hosszas eljárás ideje alatt legyintette meg az országot a gazdaság és pénzpiacok zuhanórepülése. Az ötvenmillió abban a pillanatban pedig hirtelen rengeteg pénz lett holmi angoloktatásra. Az oktatási bizottság szerint, ha erre költik ezt az összeget, akkor az alapellátás is veszélybe kerülhet.
A közbeszerzési eljárás szabályozásában azonban van egy másik csavar is. Ez előírja, hogy az eredményhirdetés után záros határidőn belül alá kell(!) írni a szerződést, attól elállni nem lehet.
A szerződést tehát aláírták. Mindezek ellenére a bizottsági ülésen megszületett a javaslat: halasszák el az – úgymond – kivitelezést. Erre azonban kevés az esély. Ezért borítékolható a kiélezett pénzügyi helyzetben a költségvetési csihipuhi. Meg azért is, mert a szocialitsák nyilvánvalóan szeretnének ragaszkodni választási ígéretük megvalósításhoz. A jobboldal meg nem szívesen segítené ezt.
Van pénz vagy nincs
Momentán erre a biztottság szerint nincs. Ám még a nadrágszíj újabb meghúzása előtt ígéret hangzott el: nem saját forrásból kívánja finanszírozni a város ezt a projektet. Állami, minisztériumi segítséget reméltek. A bizottság ülésén kósza kérdésként persze megfogalmazódott: érkezett erre központi pénz?
Halk nem volt a válasz. Ígéret azonban van. Állítólag. Ez pedig két kimenetelt jelez: indul a program központi pénzből. Vagy tanulhatnak angolt az óvodások a helyi büdzsé terhére. De felvetődött a bizottság tagjaiban egy másik gondolat is: vissza kellene táncolni. A közbeszerzési törvény azonban erre nem ad módot. Patthelyzet, lesz gumicsont a hónap utolsó csütörtökén.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!