5 dolog, amint nem tudtál a most 80 éves oladi kilátóról

Tudta, hogy az oladi kilátó földszintjére egykor tejcsarnokot is terveztek?

Május 10-én lesz kerek 80 éves a szombathelyi, oladi kilátó. Bár az épület az évek alatt sokat veszített szépségéből és népszerűségéből, még így is a városlakók egyik kedvelt úti célja ha kirándulásról, egy hangyányi természetjárásról vagy csak éppen szabad levegő szívásról van szó. Jöjjön hát 5 érdekesség a kilátóról.

Társadalmi munka 1962 júniusában
Társadalmi munka 1962 júniusában

  • Az oladi kilátó ötlete, 1934-ben Országh László, vármegyei főügyész fejéből pattant ki. A főügyész egyébként annak az Országh Lászlónak volt az édesapja, akinek az angol-magyar szótárt köszönhetjük.
  • Eredetileg egy korábban más, úgynevezett Wolf-féle, területen álló fa tornyot akartak átszállítani az oladi dombra. A szállítás, újjáépítés és renoválás azonban annyi pénzt emésztett volna fel, hogy ésszerűbb volt újat építeni.
  • A kilátó lábánál egykor a Rózsavári vendéglő állt.
  • A kilátótorony földszinti részén nyáron tejcsarnok létrehozását tervezték, télen pedig öltözők és teakonyha várta volna a betérő, melegedni vágyó sízőket, szánkózókat. Ebből aztán semmi nem valósult meg.
  • A torony állagának megőrzése nagy feladatot jelentett, az elkészülést követő években az építmény felügyeletére toronyőrt is alkalmaztak.
  • További érdekességekért a kilátóról ide klikkeljen.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Könnyű