Olyan nő vezeti a Duna TV műsorát, aki nem is létezik

Megjelenését, arcát és hangját egyaránt a mesterséges intelligencia (MI) hozta létre.

Nem él és nem is létezik az a műsorvezető, aki a Duna TV híreit olvassa fel vasárnaponként. A Delta forradalmi újítással indult egy olyan műsorvezetővel, akinek a hangja és a külleme sem valós. Megjelenését, arcát és hangját egyaránt a mesterséges intelligencia (MI) hozta létre korábban már meglévő programokból – írja a hvg.hu.

Mondanivalóját teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg, ezzel együtt az MI segítségével életre hívott képi és nyelvi modell Fejős Ádám állandó műsorvezetőtársa lett a Deltában. Még nevet is kapott a Duna TV nemlétező műsorvezetője. A rekord összegű költségvetéssel működő köztévé, teremtett egy Bíró Adát a Duna TV-re.

Dudás Viktor filmszakértő szerint a Delta éppen az a műsor, ahol egy ilyen technológiai újdonságnak helye és adott esetben fontos szerepe is van, hiszen a műsor a tudománnyal foglalkozik, és újításokat igyekszik bemutatni. Hozzátette: ez egy nagyon érdekes újítás, nagyon kíváncsian várja, hogyan fog a közönség erre reagálni, „mert ilyet még mi Magyarországon nem láttunk képernyőn”.

Duna TV "mesterséges" műsorvezető
Youtube

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek