Operatív Törzs: nem hajlandóak elárulni, hol vannak a betegek

Mi vagyunk az egyetlen európai ország, ahol ez így van.

Az Operatív Törzs megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, ahol meg lehetett tudni, hogy Magyarországon elsőként sikerült izolálni a vírust, és elkezdődött a vakcina tesztelése, de akár több év is lehet, mire fogalomba kerül. Továbbá, hogy két beteg is súlyos állapotban van, de azt nem árulják el, miért, és meddig nem közölnek területi adatokat a betegekről - mi vagyunk az egyetlen európai ország, ahol ez így van. Azt tudhatjuk, hogy a parlament folytatja az ülésezést, és a képviselőket nem vetik alá teszteknek. Ketten vannak súlyos állapotban, már két gyógyult beteg is van Magyarországon, de egyedi esetekről nem szeretnének beszélni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek