A Závecz Research december elején készített felmérése továbbra is nagy kormánypárti fölényt jelez. Az adatokat és az elemzést az Index.hu-ról vettük át, azonban jó az elején tudni, hogy a kutatást december 4-11. között végezték, azaz pont a túlóratörvény megszavazása, a tiltakozássorozat kezdete előtt. Akkor lássuk, mit mutatnak a számok:
A Jobbik megelőzte a MSZP/t
A Závecz Research friss kutatása szerint a Fidesz tábora november közepe és december eleje között egy hajszállal, mintahibán belül, 36-ról 35 százalékra csökkent. A Jobbik visszaesése megállt, sőt a múlt havi 7 százalékról 9 százalékra nőtt a támogatottsága. Az MSZP továbbra is 7 százalékon áll, harmadik hónapja stabil a DK pozíciója is, a választókorúak 5 százalékának leginkább kedvelt pártja.
Decemberben az LMP és a Momentum megőrizte a múltkori 3 százalékos támogatottságát. A sorban a Kétfarkú Kutyapárt következik, novemberben 3, most 2 százalékos a pártolóik száma. A Párbeszéd és a Mi Hazánk Mozgalom továbbra is 1-1 százalékon állnak. A pártnélküliek aránya csökkent, 32 százalékon pár hete állt.
zavecz 2018dec
null
Érdemes még a következő infografikákat is átböngészni. Amikből többek között az is kiderül, hogy a Fidesz szavazótábora a választások óta eltelt időszakban 33 és 36 százalék között változott, ami 2,6-2,9 millió fős támogatottságot jelent. Azonban a Fidesz támogatóinak egy része most némileg elbizonytalanodott - a következő grafikákból ez is látszik:
zavecz 2018dec3
null
zavecz2018dec2
null