Orbán: az új fázis „a támadás”

Április 3-ra ígért bejelentést a nyitással kapcsolatban a kormányfő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján.

A hagyományok szerint mások mellett Orbán Viktor kormányfő is felszólalási lehetőséget kapott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján, amelyen a miniszterelnök a korábbi években is fontos bejelentéseket tett. A hagyománytól azonban eltért, hogy az idei rendezvény online, így Parragh László MKIK-elnök és Varga Mihály pénzügyminiszter mellett Orbán Viktor is "zárt kapuk mögött" tartotta meg előadását.

Orbán Viktor beszéde elején a gazdaság újraindítási ütemeiről beszélt:

1. április 1-ig tart

2. július 1-ig tart

3. októberig tart.

Ennek részleteit bontotta ki a továbbiakban a miniszterelnök, felidézve, hogy a korábbi gazdaságvédelmi akcióterv, ami január 1-jén véget ért, a védekezés részét képezte, ez az új fázis viszont már "a támadás".

Felidézte, a koronavírus, gúzsba kötötte az országot, "gyomrost" adott neki, de nem következett be, hogy még mozdulni sem tudott, a gazdaság tekintélyes része működni tudott 2020-ban, a védekezési fázis hajnalán.

Amivel védekezett a kormányzat:

hitelmoratóriumot vezettek be (3000 milliárd forint marad a családok, vállalkozások zsebében)

• bértámogatást vezettek be és adócsökkentés következett

• beruházási támogatás érkezett 1434 vállalkozásnak, 280 ezer munkahely maradt meg és több 10 ezer jött létre

• olcsó hitelek érkeztek a piacokra, hatalmas források áramoltak a gazdaságba, ezek fele "elsősorban a magyarokat segítette"

• decemberben Magyarországon ugyanannyian dolgoztak, mint a válság előtti decemberben, vagyis "a védekezés elérte a célját, a munkahelyek megtartását, több mint 4,5 millió honfitársunk munkából él", a munkanélküliség a 3. legalacsonyabb szinten áll Magyarországon, de a csehek utolérhetők - a németek nem.

"Elhárítottuk azt a rendkívül nagy kísértést, hogy visszatérjünk a segély alapú gazdaságra" - foglalta össze Orbán Viktor.

Felidézte, a kormány nemzeti konzultációt indított "egyetértési pontok létrehozása" céljából, ebből derült ki a kormány számára, hogy mit tartanak az emberek kibírhatónak, és mit kibírhatatlannak. Az utóbbiak közé sorolta a visszajelzések alapján az óvodák, az iskolák és a munkahelyek bezárását.

"Azt gondoltuk, a középiskolás gyermekekkel nem feltétlenül kell otthon maradni, ezért vezettük be náluk a digitális munkarendet" - indokolt a miniszterelnök.

Majd feltette a kérdést: "Mikor nyithatunk?" Elmondta, a vakcina nyitja meg az új gazdasági időszakot.

"De mikor indul újra maga az élet? Február közepén indítunk konzultációt online módon a nyitás kérdéseiről: egy lépés, több lépés, fokozatos vagy teljes. Ez a disputa értelmes!"

A gazdaság újraindítása - a "támadás"

Első fázis tehát áprilisig (részben bevezetve):

• lakásfelújítási támogatás

• újlakás-áfa: 5 százalék, cél, hogy évente 40 ezer lakást építsen a magyar építőipar

• 25 év alattiak szja-mentessége

• új hitelkonstrukció jön: 10 évre 10 millió forintig 0 százalékos hitelt nyújtunk az újranyitó mikrovállalkozásoknak, akiknek nincs meg a kezdő összeg, 3 éves moratóriummal.

Április 3-ra ígért bejelentéseket "egy szabadabb életről. Második fázis (július 1-ig):

• 2000 milliárd forintos felsőoktatási átalakítási csomag.

Harmadik ütem:

• zöld-körforgásos átállás, digitalizáció ("ellenlábasa és szövetségese is lesz az EU-nak Magyarország, ezen ügyekben szövetségesei, a migrációban és a családellenességben ellenlábasai")

• agrár- és vidékfejlesztési stratégia 8-10 évre.

Orbán Viktor szerint nem automatikus a bezárt gyárak újranyitása, de ki kell használni, hogy a másutt bezárt gyárakat Magyarországon nyissák meg, "benevezünk ebbe a versenybe".

Szerinte a baloldali gazdaság ettől merőben, alapjaiban tér el. Kijelentette, Németország, Kína és az Egyesül Államok egyaránt fontos a magyar gazdaság számára, de fontos, hogy Koreából és Kínából jött a legtöbb beruházás az elmúlt két évben Magyarországra, miközben a legtöbb munkahelyet az Egyesült Államok teremtette tavaly.

Reagált arra a közkeletű kritikára is, mely szerint Magyarország "összeszerelő-üzem", Magyarország a tervek szerint ugyanis "megőrzi a elektromos autók gyártásában megszerzett pozícióit", ez pedig tudástőkéből is áll magyar oldalról.

"Részt kell vennünk a világgazdaságban, exportálnunk kell, a magyar export tavaly a 34. legnagyobb exportőr volt, még nyersanyag nélkül is, ez fantasztikus teljesítmény" - folytatta Orbán Viktor.

Varga Mihályhoz képest optimistább a 2020-as visszaesést tekintve, szerinte Ausztria számánál is jobb lesz a magyar, inkább 5-höz, mint 6-hoz lesz közelebb a visszaesés mértéke. Szót ejtett még arról is, hogy a magyar gazdaság nem ugyanaz a magyar tulajdoni aránnyal. Több szektorban már sikerült magyar tulajdoni többséget kialakítani (például a médiában), de a bolti kereskedelemben még nem sikerült áttörést elérni, "épphogy elérjük a 2010-es magyar tulajdoni arányokat, fejtörést okoz ez nekünk".

"És vannak ágazatok, amelyeket a következő 10 évben szeretnénk megváltoztatni" - mondta még:

• információ, kommunikáció, vasút

- ezeket sorolta fel mint magyar tulajdonba veendő ágazatokat. Szerinte a magyar gazdaság sikere három pilléren fekszik:

1. a munkás minősége

2. a vállalkozó minősége

3. a politikus minősége.

"Ha a munkás testtartása egyenes, akkor jó minőséget képvisel. Ez nem egyszerűen politikai vélemény, hanem tények is alátámasztják" - részletezte. A vállalkozó minőségéről szólva elmondta, ütésállónak, kezdeményezőnek és magyarnak kell lennie, "amikor jól megy neki, áldozzon a hazájára is". A politikusoktól pedig elvárja, legyenek

• bátrak

• kiszámíthatóak

• csapatjátékosok.

A mindenkori jegybankelnöktől pedig Orbán Viktor azt várja el, "legyen kiemelkedően jó szellemi képesség képességű, de e téren nem panaszkodhatunk".

"A miniszterelnök pedig mindezt ne rontsa el, hallgasson az okosabbra" - zárta szavait. - idézi az infostart.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet