Orbán rosszabbul keres, mint a miniszterei

Ráadásul ötven forinttal csökkentik a bérét.

A kormany.hu hétvégén közzétett adatai alapján a miniszterelnöknek 26,5 millió forint volt az összevont adóalapja, míg Rogán Antalnak, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének 232,4 millió forint bevétel után kellett személyi jövedelemadót fizetnie.

A csaknem kilencszeres különbség magyarázatára az adatlapról nem derült fény, így nem tudni, hogy milyen forrásból és milyen arányokkal jött össze ez az összeg. Az elmúlt évekből is csak annyi ismert, hogy a miniszter feltalálói jogdíjakból jutott komoly bevételhez, és 2017-es évre csupán 41 millió adóköteles jövedelmet vallott be az adóhatóságnak. 

A kormányzat honlapon a hétvégén közzétett adatlapok a miniszterelnöknek, a minisztereknek és az államtitkároknak csak a főbb 2019-es adóbevallási adatait tartalmazzák. Ezekből az is kiderült, hogy 2019-ben csupán Varga Judit igazságügyi miniszternek volt kisebb az éves adóalapja (20,3 millió forint) a miniszterelnökénél, pedig néhány napja derült ki, hogy idén még 50 forinttal csökkentik is Orbán Viktor fizetését.

A miniszterelnöknek bruttó 1 millió 507 ezer 400 forintról 1 millió 507 ezer 350 forintra változott a havi fizetése. A kormány jól keresői között dobogós helyre került még Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, akinek 71,7 milliós, és Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, akinek 63,5 milliós adóalap gyűlt össze. - írja a Népszava.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek