Orbán szerint a Shell és az Erste bank is a "a halál vámszedői, a háború kutyái"

A két cég úgy reagált, pártpolitikával nem foglalkoznak.

A Shell, az Erste és Brüsszel egy háborús szövetséget alkot, ők azok, akik keresnek a vérontáson. Ők a "halál vámszedői, a háború kutyái" - fogalmazott Orbán Viktor szombati évértékelőjén.

A kijelentés után a Telex megkereste a miniszterelnök által emlegetett két céget, reagáljanak a kijelentésre.

„Az Erste Bank Hungary Zrt. alapelvei szerint ellenez minden háborút és erőszakot. Az Erste Bank Hungary Zrt. semmilyen formában nem vesz részt politikai kampányban, a bank a rá vonatkozó jogszabályokat maradéktalanul betartja” - írta a pénzintézet.

Az olajipari cég pedig a következőképpen reagált: „A Shell globális alapelveinek megfelelően nem kommentál pártpolitikai ügyeket”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet