Balosok tettek egyenlőségjelet Orbán Viktor és a cenzúra közé

A Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom nem csak ifjú tagjai tiltakoztak péntek délelőtt a Parlament mellett. Akciójukat fokozott rendőri jelenlét kísérte, ami váratlanul igazoltatásba csapott át.

Flashmobnak lett beharangozva, végül egy nem túl drámai demonstráció szintjén rekedt meg a Societas péntek délelőtti akciója, melynek keretében először csak összegyűltek az ország házának egyes kapujánál, majd elővettek "Freedom of Press (1989-2010)" feliratú táblákat, s kihajtogattak egy nagyobb méretű molinót is, amin az "Orbán = Cenzúra" üzenet állt. Ők maguk viszont sokáig nem álldogállhattak, mert hamarosan egy rendőri kisbusz érkezett, hogy elejét vegye a be nem jelentett gyülekezőnek.

Az Orbáni diktatúra ellen tiltakozott a Societas
Nyugat.hu

Én havat lapátolni megyek, te meg épp erre jártál

- adta vidáman az instrukciókat az egyik táblatartó a másiknak, hogy mit is mondjanak a lassacskán megérkező tucatnyi járőrnek, akik egyébként a közlekedési szabályokat példásan betartva, jó nagy kerülővel elmentek az egyik zebráig, majd a másikig, hogy végül megérkezzenek a kis csoportot igazoltatni és kamerával rögzíteni a történéseket.

Mindenkit igazoltattak

Mint kiderült, a rendőrök - akik egyszer csak többen lettek, mint a tüntetők - a főkapitány rendelkezésére fél éven keresztül egész Budapest területén fokozottabban vannak jelen.

Engem még ekkora megaláztatás nem ért, hogy elkérjék a személyimet - Akkor most erre is sor került, csókolom

- hangzott el a diskurzus az egyik idősebb tüntető és egy intézkedő rendőr között, de ezzel nagyjából le is csengett minden idők legvadabb flashmobja. A demonstrálók legnagyobb sikerélménye pedig valószínűleg az lehetett, amikor egy olasz turista is kért az osztogatott közleményből, aminek lényege az, hogy tiltakoznak a Fidesz sajtószabadságot korlátozó, illetve az Alkotmánybíróságot leromboló rendelkezései, valamint az alkotmány újraírása és a független Költségvetési Tanács megszüntetése ellen. Végül mindenki haladt tovább a dolgára.

Az Orbáni diktatúra ellen tiltakozott a Societas
Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet