Orbán Viktor szombati meglepetése: jön a fix 3%-os hitel a vállalkozóknak is

A kis- és középvállalkozások a tervek szerint október 6-től vehetik igénybe a hitelt.

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.

Orbán Viktor hangsúlyozta, beérett a kormány és az iparkamara együttműködésének első látványosabb gyümölcse, köszönetet mondva a kamarával korábban megkötött megállapodásért is.

A kormány gazdasági stratégiáját négy pontban összegezte: a saját otthonteremtéshez nyújtott 3 százalékos hitel, a vállalkozások nyújtandó hasonló hitel, a családok adócsökkentése és emellett a vállalkozásokat célzó adócsökkentések. Most a második pillérről beszéltünk: hogyan tudjuk a magyar vállalkozásokat olyan hitelhez juttatni, amelyet könnyen igénybe vehetnek, jelentős segítséget nyújt a számukra, nem bürokratizált, szabad felhasználású, a kamata fix, tehát a fölvétele nem jelent beláthatatlan kockázatot a vállalkozások számára, és eljuttatása a vállalkozókhoz egy kitaposott ösvényen keresztül történik, mert már van egy mechanizmus.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra. Elsősorban a kkv-knak nagy segítség, mivel rugalmasan igényelhető, szabadon felhasználható - mondta Orbán Viktor.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet