...úgy éltük meg az elmúlt kilenc-tíz évet, hogy az egyik kezünkben ott volt a kőműveskanál, a másikban pedig a kard.
Ezt mondta Orbán Viktor a Fidesz szokásos nyári erdélyi rendezvényén, Tusványosfürdőn. Azóta is megy a vita, hogy honnan ered a hasonlat. Lakner Zoltán politológus szúrta ki először, hogy Rákosi Mátyás egyik beszédében már szerepelt ez a szófordulat. Rákosi 1948 júniusában, az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) vezetőségének megválasztásakor tartott beszédében ezt mondta:
...sajnos, a magyar reakció rákényszerít bennünket arra, hogy csak az egyik kezünkben legyen építő szerszám és a másik kezünkben kardot, vagy egyéb védő – és ha szükséges – támadó fegyvert tartsunk.
A Szabadság nevű pártlap ezt másnap le is hozta, a címlapon ezzel:
Itt pedig a tudósítás, kiemelve az idézett mondat:
A Fidesz szerint az idézet a Bibliából származik, innen:
... a kőfalon munkálkodók közül a tehernek hordói egyik kezökkel, a mely a munkát végezé, rakodának, másik kezök pedig a fegyvert tartja vala, a kik pedig építének, azoknak fegyverök derekokra vala felkötve és így építének.
(Nehémiás 4,17-18)