Egyelőre leáll az ördög ügyvédje

A választások eredményére vár.

Szünetet tart „Az ördög ügyvédje” blog, amely az elmúlt héten folyamatosan közölt képeket és szexvideókat egy hajóról, ahol Borkai Zsolt győri fideszes polgármester látható fiatal lányok társaságában. Ezen kívül korrupcióval is vádolja Borkait, mint ahogyan azt nálunk is olvashatták itt és itt.

Péntek éjjel közzétett bejegyzésében azt írja: döntenek róla a győriek”, de semmilyen bizonyítékkal nem állt elő, amik a korrupciós vádjait Borkai Zsolttal szemben alátámasztanák. .Azt ígérte, használni fogja a még nála levő anyagokat, „de nem érdemes őket akármikor”.

Úgy tűnik, elégedett. Mint írja, “többet értünk el közösen az elmúlt bő egy hét alatt, mint sokan az elmúlt tíz évben. Bátran kijelenthetjük: az elmúlt tíz év legnagyobb botrányát robbantottuk ki, és milliók számára mutattuk meg, hogy a király meztelen”. Szerinte – bár a pornóképeken és videókon kívül konkrétumokkal, így korrupciós vagy kábítószer-ügyek bizonyítékaival sem szolgált – „egyértelművé és bizonyítottá vált mindenki számára, hogy Borkai a vagyonát korrupcióból szerezte".

Mi lesz az eredmény?
Szendrő Németh Tamás

Ráadásul nem csak a felesége, hanem már a gyerekei is korruptak”. Az ismeretlen szivárogtató azt valószínűsíti, hogy “ez az ügyészség nem fog nyomozni ellene, mert ők is a korrupt rendszer részei, és nem értetek vannak, hanem értük. Ez nem lesz sokáig így. El fog jönni az az idő, amikor ellenük fognak nyomozni, és ellenük fognak vádat emelni”.

Aztán együttműködést kér: “Nagyon sok anyagom van, ami meg fog buktatni politikusokat, sőt idővel az egész maffiát. Azonban nem lehet mindent egyszerre. Egyesével kell kiütni a téglákat a falból, hogy aztán az összedőljön” A ma reggeli bejegyzéséből az is kiderül: a holnapi önkormányzati választásig már nem hoz semmit nyilvánosságra. “Most várom, hogy Borkai lemond-e, illetve hogyan döntenek róla a győriek” -írja a blogon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet