Az indiai Serum Intézetben több millió adagot gyártanak az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem oltóanyagából.
Tűz ütött ki a világ legnagyobb koronavírus-vakcinagyárában. Az indiai Pune nyugati városrészében található gyárból óriási füstfelhő gomolyog – írja a Metro nyomán az szmo.hu.
A kigyulladt Serum Inétezetben gyártják az AstraZenca és az Oxfordi Egyetem közösen kifejlesztett oltóanyagát.
A helyi hírügynökségek szerint a gyár bővítés alatti szárnya gyulladt ki, így a tűz nem érinti a vakcinákat, de a társaság eddig még nem nyilatkozott az ügyben.
Az intézet egyébként az oltóanyagot Indiának és az alacsony vagy közepes jövedelmű országoknak gyártja, de az amerikai Novavax Inc. vállalat által kifejlesztett vakcina előállítására is készülnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!