Mentőhelikopter is érkezett Őriszentpéterre és sokan tudták közelről megszemlélni a légijárművet.
Az ünnepi emlékülés a szakmának szólt, miközben már főttek az ételek a kondérban és a gyerekek is sok szórakozási lehetőség közül választhattak az őrségi településen.
A nap zárásaként került sor a mentési bemutatóra, ami videónkban is megtekinthető. A szimulált helyzet szerint egy gépjármű fának ütközött, aminek következtébene gy utas kirepült a gépkocsiból, egy sérült pedig beszorult a roncsba.
Miközben a roncs körül zajlottak az események a nézők arról is hasznos információkat szerezhettek, hogy mi történik éppen és miért nem szállítják el a mentők azonnal a sérültet, miután kiértek a helyszínre.
A mentésben helyi tűzoltók és rendőrök, valamint elsősegélynyújtók vettek részt.
Jövőre Körmend lesz a házigazdája a Vas Megyei Mentők Napjának.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!