Őrizetben egy budapesti orvos, aki Covid-gyógyszerrel üzérkedhetett

A megalapozott gyanú szerint a budapesti orvos koronavírus betegségben szenvedőknek szánt gyógyszerekkel kereskedett.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult ügyben, a jelenlegi adatok alapján egy budapesti kórházban dolgozó olyan orvos érintett, akinek munkaköréből adódóan hozzáférése volt a kórházban Covid-19 vírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló gyógyszerekhez, amelyek kizárólag a kórházban, szoros orvosi felügyelet mellett adhatók a betegeknek.

A megalapozott gyanú szerint, az orvos, egy korábbi páciensének közreműködésével, a Covid-19 vírus által okozott betegségben szenvedőknek szánt gyógyszereket ellenszolgáltatásért cserébe, rendszeres haszonszerzésre törekedve, jogellenesen értékesítette. Az orvos a cselekményével az egészségügyi intézmény készletét csökkentette, és ezáltal a kórházban koronavírus betegségben szenvedők életét, illetve egészségét közvetlen veszélynek tette ki.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a csütörtöki napon a Nemzeti Védelmi Szolgálattal, valamint a Készenléti Rendőrség egységeivel együttműködve összehangolt, 11 helyszínt érintő – (ház)kutatásokkal egybekötött – akciót hajtott végre. A kutatások során az eljáró ügyészek több helyszínen gyógyszereket, vesztegetéssel összefüggésbe hozható készpénzt, és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, amelyek a fenti bűncselekmények gyanúját alátámasztották.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség az ügyben eddig összesen 5 embert állított elő, két személyt – köztük az orvost – őrizetbe vett, kihallgatásuk folyamatban van. Az esetleges személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések indítványozásával kapcsolatban még a mai napon döntés lesz. - írja az infostart.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek