Hende Csaba vacsorázik, Ágh Péter szalagot vág, V. Németh Zsolt nagybőgőzik

Megnéztük hogyan töltötték eddig a decembert a Vas megyei országgyűlési képviselők.

Nem elég, hogy jön a karácsony, az év vége, ráadásul kampányolni is kell. Nehéz ez az időszak az országgyűlési képviselőknek, főleg, ha kormánypártiak. Hiszen hamarosan jön a kiválasztás, amikor kiderül, kinek lesz esélye folytatni, amit eddig csinált.

Mi pedig elég kíváncsiak vagyunk, így a Facebook-posztjaik alapján megnéztük, mivel töltötte eddig a decembert a megye három választókerületi képviselője.

Hende Csaba huszárokkal vacsorázik

Hende Csaba, Vas megye 1-es választókerületének (Szombathely és 11 környezpő település) képviselője december 4-én egy huszárvacsorán vett részt Bozsokon, a képek tanúsága alapján beszédet, vagy legalábbis pohárköszöntőt is mondott.

Forrás: Facebook / Hende Csaba

Másnap már egy Haladás-meccsen volt, majd az SMA-beteg kisfiút, Noelt látogatta meg, is vitt is neki egy hatalmas plüssmacit. December 8-án a Trianon vándorkiállításon volt, ahol megtalálta a háttérben húzódó Gyurcsány-szálat is.

December 9-én a Törvényalkotási Bizottságban elnökölt, aztán 13-án újra, de ekkor már bejelentette, hogy ez az év utolsó ilyen bizottsági ülése.

Forrás: Facebook / Hende Csaba

December 16-án, csütörtökön aztán egy konferencián adott elő Szombathelyen, ez a Szombathely 300 programról Mit is jelent a Hende Csaba által meghirdetett Szombathely 300 program? 2021. October 27. 07:00 szólt.

Ágh Péter Mikulásról tudósít és utakat avat fel

A 2-es választókerület (Sárvár, Celldömölk, Kőszeg) képviselője december 6-án arról tudósított, hogy a Mikulás bejárta Észak-Vas megyét. 9-én Kőszegről posztolt, de azt nem árulta el, mit is csinált ott.

Forrás: Facebook / Ágh Péter

December 11-én már Ostffyasszonyfán avatott játszóteret , majd később adventi gyertyát gyújtott Celldömölkön. Másnap aztán ugyanezt tette Csöngén.

13-án felújított utakat adott át Kőszegen, 14-én a védőnő szolgálat otthonát avatta Vönöckön. 15-én aztán Répcelakon avatott felújított utakat és egy tűzoltóautót.

Forrás: Facebook / Ágh Péter

16-án Csöngén volt útátadón, pénteken aztán ismét Kőszegen avatott utakat.

V. Németh Zsolt a pálinka lovagrend tagja és a tévében is szerepel

A vasi 3. választókerület (Körmend, Szentgotthárd, Őrség, Vasvár, Jánosháza) képviselője december 6-án a pálinka lovagrend tagjaként Győrben járt. 8-án a Hungaricum Bizottságban minősítette hungaricumnak például a komáromi erődöt, ezt aztán a tévében is bejelentette.

Forrás: Facebook / V. Németh Zsolt

Másnap már Olaszfán adott át közterület-karbantartó gépeket, 10-én Szentgotthárdon jelentette be, hogy új utak épülnek a kiskerteknél. December 12-én Hegyhátsálon vágott szalagot, majd avatott szennyvízcsatornát.

Forrás: Facebook / V. Németh Zsolt

Még aznap este Körmenden gyújtott adventi gyertyát, másnap Rábakethelyen (Szentgotthárd) v ett részt egy könyvbemutatón. 14-én megint az MTV-ben járt, itt kezdte a napját, hogy este részt vegyen idei utolsó angolóráján.

Végül bónuszként egy részlet V. Németh Zsolt Kármentő nevű zenekarának körmendi karácsonyi műsorából:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet