Háttérhatalom irányítja az országot

A Jobbik hívei hisznek ebben a legjobban, Bajnai támogatói a legkevésbé.

A Political Capital kutatása szerint az emberek jelentős része, pontosan 42 százalékuk hisz abban, hogy nem a kormány, hanem egy háttérhatalom irányítja az országot. Valószínű, hogy épp emiatt vevők annyira Orbán szabadságharcos retorikájára, és ennek is tudható be, hogy a legtöbben a nemzetközi pénzügyi köröket és más államokat látnak a háttérben.

Benne van a kormány, vagy nincs?

A felmérés adatai alapján jelentős eltérés mutatkozik a politikai szimpátia tükrében. Az összeesküvés-elméletekben leginkább a Jobbik szavazói hisznek, 68 százalék vallotta ezt. Érdekes, hogy a második helyen az LMP-sek állnak, 52 százalékkal, a harmadikon az MSZP támogatói (49 százalék).

Forrás: Political Capital
Nyugat.hu

A kormánypárt, a Fidesz szavazóinak 43 százaléka hiszi úgy, hogy az országot nem a kormány irányítja, a legkevesebb összeesküvés-elmélet híve az E14 támogatói között vannak, 32 százalékban. A különbség az, hogy a Fidesz-szimpatizánsok nem gondolják, hogy az összeesküvésnek a kormány is a része, a többiek viszont igen.

Az elemzők szerint ez utóbbiban van a legnagyobb törésvonal a Fidesz és a Jobbik szavazói között, míg az előbbiek szerint a kormány áldozat, és ezért folytatja a szabadságharcot, a jobbikosok úgy vélik, a kormány is benne van az összeesküvésben.

A gyarmatosítók

És, hogy kik alkotják ezt a titokzatos háttérhatalmat? A legtöbben (37 százalék) a nemzetközi pénzügyi köröket sejti a háttérben, 23 százalék más, rajtunk uralkodni akaró országot gyanúsít ezzel. Csupán 22 százalék mondta azt, hogy senki sincs a háttérben.

Forrás: political Capital
Nyugat.hu

Mindez azt bizonyítja, hogy a kormány szabadságharcos retorikája termékeny talajra hull, még az ellenzéki szavazók között is. De a kutatók azt is megjegyzik, hogy már a 2010-es kormányváltás előtt is népszerű volt az a nézet, hogy a gazdasági válságot tudatosan idézték elő, és mindez a gyarmatosító pénzügyi-politikai háttérhatalmak ármánykodásának része.

Címlapfotó: 444.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet