A Momentum aktivistái Rogán Antal kertjébe öntötték az összegyűjtött konzultációs íveket

A ház kerítésére pedig felragasztották, hogy „hazug”.

Az elmúlt hónapokban a Momentum pultjaihoz több tízezren mentek oda országszerte, hogy leadják a kormány által kiküldött konzultációs íveket. Ezeknek egy részét most a Momentum aktivistái Rogán Antal budai villájának kertjébe öntötték – közölte a párt. A ház kerítésére felragasztották az újrahasznosított ívekből, hogy „hazug”.

Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja a következőt nyilatkozta:

„Majdnem 2 milliárd forintot költött a kormány a legutóbbi koronavírusról szóló propaganda konzultációra. Arról van itt szó valójában, hogy a legnagyobb veszély kellős közepén is saját maguknak kampányolnak, illetve gyűjtenek adatokat. Szerintünk ezt a közpénzt, ezt a közvagyont sokkal jobban is el lehetett volna költeni, jobb helye lett volna ennek a pénznek máshol. Költhettük volna fertőtlenítőszerekre az iskolákba, költhettük volna azoknak a megsegítésére, akik elveszítették a járványhelyzetben a munkahelyüket, és költhettük volna például arra is, hogy most mindenkinek legyen ingyenes tesztje. Ezért a konzultációért, ezekért a propagandakampányokért Rogán Antal és az ő propagandaminisztériuma felel. Az ő feladata az, hogy a Fidesz akkor is profitáljon ebből a válságból, hogyha egyébként a járványhelyzet mindenkinek elveszi a munkáját, és szappanra és fertőtlenítőszerre sincsen pénz az iskolákban és kórházakban.” - írja az szmo.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek