Összesen több mint kétszáz hajléktalan él Szombathelyen

A Szociális Bizottság elnöke is megszólalt a hajléktalanokról és a róluk készült képek ügyében, szerinte nem néhány "orvul készített fotó" és a rájuk adott szélsőséges reakciók alapján kellene megítélni a város hajléktalanellátását.

Egyre nagyobb figyelem irányul tegnap megjelent cikkünkre, miszerint egy ismert belvárosi üzletember rendszeresen fotózza és teszi közzé a közösségi médiában az utcán élő hajléktalanokról készült képeket, sokszor éles hangvételű megjegyzésekkel, bírálva a városvezetést és a szociális rendszert.

Az üzletember állítása szerint nem botrányt akar kelteni, csupán felhívni a figyelmet azokra a helyzetekre, amelyek szerinte zavarják a belvárosi életet, és amelyekkel kapcsolatban szerinte "semmi nem történne", ha ő nem hozná nyilvánosságra azokat.

Az ügy elég kényes, már jogi és társadalmi vitát is kiváltott, komoly kérdéseket felvetve. A képeken gyakran felismerhetőek a lefotózott emberek, akik nem közszereplők, így hozzájárulásuk nélkül a róluk készült fényképek nyilvános közzététele törvénybe ütközhet. Gyurácz András ügyvéd ezzel kapcsolatban korábban elmondta: a fotók terjesztése egyértelműen jogsértő lehet, és akár polgári, de büntetőjogi következményeket is maga után vonhat.

Most pedig Czeglédy Csaba, a városi közgyűlés független képviselője, a Szociális és Lakás Bizottság elnöke is reagált a történtekre.

A Zanati úti hajléktalanszálló
Nagy Jácint

A politikus Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: nemcsak a közterületen élők, hanem azok is problémát jelentenek, akik "sportot űznek" a hajléktalanok fotózásából és az ellenük irányuló indulatok szításából.

Czeglédy szerint a szombathelyi hajléktalanellátás működő, felépített rendszer, amelyet az önkormányzat fenntartásában működő FÉHE (Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft.) lát el.

A Zanati úti intézményben többféle szolgáltatást biztosítanak a fedél nélkül maradt embereknek: nappali melegedőt, éjjeli menedékhelyet, átmeneti szállást, valamint utcai szolgálatot. A cél – mint fogalmazott – nem csupán a lakhatás biztosítása, hanem az egyének visszavezetése a társadalomba, a munkaerőpiacra, vagy akár az önálló lakhatásba.

A bejegyzés szerint az intézmény teltházzal működik: jelenleg 86 fő az átmeneti szálláson, 25 fő az éjjeli menedékhelyen, 60 fő a nappali melegedőben, míg 43 fő a kiléptető lakásokban kap ellátást. Emellett jelenleg 33 hajléktalan közfoglalkoztatásban, 53 fő fejlesztő foglalkoztatásban, 62 ember pedig a nyílt munkaerőpiacon dolgozik.

Czeglédy szerint nem néhány "orvul készített fotó" és a rájuk adott szélsőséges reakciók alapján kellene megítélni a város hajléktalanellátását. Úgy fogalmazott: „több mint 200 hajléktalan ember közül csupán 5-6 személy él vissza a társadalom jóindulatával.”

Éjjeli menedékhely is működik a városban
Nagy Jácint

Zárásként hangsúlyozta: elismeri, időnként nem jó érzést kelt az utcán élő emberekkel való találkozás, de számukra a legnehezebb, és a város minden tőle telhetőt megtesz, hogy ezek az emberek ne az utcán, hanem méltó körülmények között éljenek – a közösség nyugalmát is szem előtt tartva.

Van más megoldás is:
Ha jogsértést észlelnek, vagy úgy érzik, segítségnyújtásra van szükség Szombathelyen, akkor hívják a:
- közterület-felügyeletet: 06 94 501 301,
- vagy az utcai szolgálat zöld számát: 06 80 205 165

Azt ígértük, hogy több tényfeltáró, oknyomozó cikket és dokumentarista videót készítünk nektek. Ez a cikk is a ti segítségetekkel született meg.

Itt támogathattok minket, hogy még több hasonló tartalmat készíthessünk nektek:

Nyugat Média és Világháló Egyesület:
Bankszámlaszámunk:CIB 10700127-68788195-51100005
Adószámunk:18889332-2-18


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet