Ötforintos nyugdíjemelés egy szombathelyi nyugdíjasnak

A visszamenőleg járó 25 forintot is kikézbesítette már a postás.

Nem mindennapi mértékű nyugdíjemelést, havi öt forintot kapott egy szombathelyi nyugdíjas, amiből ma még havonta plusz egyötöd rész kiflire futja. Persze - ahogy az előírásoknak megfelel -, nem kis meglepetésre postai úton már kikézbesítették a januártól visszamenőlegesen járó 25 forintot is.

A döntés amúgy szabályszerűen történt, ahogy az – az érintettnek persze nehezen megérthetően – a határozatból is kiderül. A nyugdíj mellett dolgozó nyugdíjas ugyan komolyabb nyugdíjjárulékot is fizetett 2012-ben, de értelmezése szerint csak azért járt egy napra vonatkozóan a nyugdíjemelés, mivel azt csak az öregségi nyugdíjkorhatár elérésére után kaphatta meg, ami december 31-ére esett. Gyakorlatilag tehát az előtte befizetett járulékok után semmit sem kapott.

Nyugat.hu

A határozat szerint a nyugdíjnövelés alapjául szolgáló havi átlagkereset kemény 223 forint volt. Igaz, a határozatban az is szerepel, hogy ezt az öt forintos emelést is meg lehet fellebbezni, de egyrészt minek, másrészt, annak költsége is többszöröse lenne a fellebbezés tárgyát képező összegnek. Azt meg már jobb el sem képzelni, hogy az államnak mennyibe került az öt forintnyi nyugdíjemeléssel kapcsolatos ügyintézés, levelezés, postai kézbesítés.

De hát a szabály ugyebár szabály, ameddig meg nem változtatják. Mindenesetre júniustól az amúgy sem kisnyugdíjasnak ketyeg tovább a havi öt forintnyi nyugdíjemelés, ami azonos a jelenleg érvényben lévő legkisebb értékű magyarországi forgalmi címlettel. Csak összehasonlításként: az adóhivatalnál már léptek az ügyben, hogy 100 forintig nem is kell fizetni, de nem is jár vissza pénz. Ez sem arányos az esetlegesen felmerülő költségekhez képest, de több az öt forintnál.

Bizony alaposan meglepődtem, amikor a postás megjelent a visszamenőleg járó 25 forinttal, ami egy kifli ára. Nem is akartam hinni a szememnek. Azon morfondíroztam, hogy hagyjam a postásnál borravalónak, vagy vegyem át. Azt hiszem ez esetben, többe került a leves, mint a hús

– reagált a történtekre az érintett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet