Palkovics László gyakorlatilag megkapja a Corvinus Egyetemet

Egy most megjelent határozat alapján októbertől az innovációs és technológiai miniszter lesz a Corvinus egyetem fenntartója.

Az innovációs és technológiai miniszter gyakorolja októbertől a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) fenntartói jogait, a felsőoktatási intézmény új működési modelljének előkészítése céljából - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.

A fenntartói jogok átruházást Palkovics Lászlónak, valamint Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek és Varga Mihály pénzügyminiszternek kell intéznie.

Diplomaosztó a Corvinus Egyetemen
Józing Antal

A határozat szerint Palkovics Lászlónak, Varga Mihálynak, valamint Bártfai-Mager Andreának, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek fel kell mérnie az egyetem által az állami és a magánszektor közötti fejlesztési, illetve szolgáltatási szerződéseket, javaslatot kell készíteniük a kötelezettségek állami kiváltására, illetve a kötelezettségekhez társuló állami garanciavállalás, támogatás további biztosítására.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (rövidítése: ITM) a 2018-ban megalakult negyedik Orbán-kormány egyik újonnan létrehozott minisztériuma. Élén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter áll.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet