Hazugság, hogy a nyugati médiát csak a párizsi terror érdekelte, a Közel-Keletre pedig fittyet hánynak

A napokban elszaporodtak a kritikák, miszerint a sajtó az arab világban történt merényletekről a párizsihoz képest elenyésző súllyal számol be. Több újságíró is felháborodott a vádakon.

Ha valami kiugróan sokkoló esemény történik a világban, az emberek többsége hajlamos az első spontán érzelmi reakciója alapján véleményt alkotni, és csak utána hívja segítségül az eszét - már ha egyáltalán. A borzalmas párizsi merényletsorozatot követően ez sok egyéb mellett abban is megnyilvánult, hogy többen kikeltek: amennyire kimerítően követte és számolt be a sajtó a francia eseményekről, olyannyira nem fordított figyelmet például a 44 emberéletet követelő bejrúti robbantásokra vagy a 102 halálos áldozattal járó ankarai merényletre.

Még ez a kép is terjedni kezdett a Twitteren:

angryarab.blogspot.hu

A humorista Jack Jones alábbi twitteres kiírását - miszerint

egyetlen cikk sem számolt be erről, de nyugodjon békében mindenki, aki életét veszítette Libanonban

- a képpel együtt pedig több mint ötvenezren osztották tovább. (És azt a könnyed tényt most hagyjuk, hogy ez egy 2006-os kép egy teljesen más jellegű offenzíváról, amikor Izrael szállt szembe a Hezbollahhal.

twitter

Ezek a gondolatok pillanatok leforgása alatt közkedvelt állásponttá gyurmálódtak sokaknál, éppúgy, ahogyan a francia zászlós profilképcserékre is rendre megérkeztek azok a reakciók, hogy na, de mi van Szíriával, Libanonnal, Törökországgal, Irakkal, a kenyai mészárlással és persze, a lezuhant orosz géppel. Míg azonban a profilképek átszínezése felett lehet szubjektív nézőpontokat csattogtatni, azt a kérdést, hogy a média leszarta-e a Franciaországtól több mint háromezer kilométerre zajló terrortámadásokat, könnyű tárgyilagosan megválaszolni:

Nem, a sajtó egyáltalán nem szarta le azokat a terrortámadásokat sem.

Martin Belam, a BBC korábbi újságírója például azzal verte vissza a vádakat, hogy elég nyomni egy Google-keresést, ahol oldalakon át lehet olvasni a bejrúti kettős bombatámadásról, konkrétan 1286 cikk született a témában.

Egy másik pályatárs, Max Fisher pedig még ennél is bővebben fejti ki, hogy mennyire nincs ez így, mint ahogy sokan azt hinni szeretnék. Sőt, ő még hozzáteszi, külügyi újságírói tapasztalatai alapján éppenséggel inkább az van, hogy noha rengeteg cikket írtak a közel-keleti konfliktusokról, sokan komoly kockázatokat vállalva kiküldött helyszíni tudósítókkal, akik apránként mozaikozták össze a történéseket, végül bármennyire is kalapálgatták a címet, választották ki a legütősebb fotót, promózták be a sztorit a legkülönbözőbb csatornákon,

a kattintásszámok szerint pont az olvasók voltak azok, akiket ezek a történetek nem érdekeltek.

Egyúttal közli: tökéletesen érti, miért ez a harag, ami igazából nem a médiáról szól, hanem arról, hogy, ha nem a "megfelelő" helyeken történik valami, akkor arról a világ általában hajlandó nem tudomást venni. Mint ahogy beszédes tény az is, hogy míg Franciaországba 6700 szíriai menekültkérelem érkezett - a kontinens vezetői pedig mindeközben nagy közös meetingeken törik a fejüket a migránskrízisen -, addig Libanon több mint egymillió (!) szíriai menekültnek ad éppen otthont. De erről nem nagyon beszélünk. És nem feltétlenül kerül elénk a Facebook-hírfolyamban sem, hiszen mások sem beszélnek róla. A Facebook pedig jellemzően azt teszi elénk, amiről mások is beszélnek - a kör pedig bezárul.

Szóval, igen, a világ jobban figyel most Franciaországra, de nem, ezért nem szabad a médiát felelőssé tenni. Írnak ők, írunk mi másokról is. Amit viszont szabad: többet olvasni, de nem csak egyenesen a Facebookról, hanem a kedvenc objektív hírforrásaink direkt megnyitásával.

( Huffington Post / Vox / Medium)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet