A szombathelyi belváros túlzsúfolt, ez már régóta téma a közbeszédben. Nem csak az utak zsúfoltak, de a parkolók is, ami leginkább az ott lakókat háborítja fel.
A fizetőparkolós övezetben bejelentett lakcímmel rendelkezők számára van ugyan kedvezmény, évi ötezer forintba kerül, és pontosan meghatározza, hol lehet parkolni vele.
Döntően a bejelentett lakáshoz legközelebbi parkolóra érvényesek ezek a bérletek, de mi van akkor, ha a lakó ott nem talál parkolóhelyet?
260 méterre is van egy használható parkoló
Két ilyen történetet is megosztottak velünk olvasóink. Egyikük a Thököly 39-ben lakott, vagyis a bizományi áruháznál. Az ő kedvezményes bérlete is a házhoz tartozó parkolóra volt érvényes, ám második helyszínként megjelölték a Thököly 17. melletti parkolót is.
Ami onnan azért 260 méterre van, közel a Thököly, Mátyás és Kiskar utcák kereszteződésében lévő körforgalomhoz.
Az utca túloldalán lévő parkoló sem használható
Egy másik olvasónk elmondta, hogy az ő kedvezményes bérlete a Thököly 31. udvarára érvényes. Ez az első ház a Bejczy utca, vagyis a Fő téri bejárat után, gyakorlatilag Fő téri épületek vannak az udvar belső oldalán.
Olvasónk szerint ebben az udvarban nagyon nehéz üres parkolóhelyet találni, hiába van a kedvezménye bérlete, az csak ide szól. Pedig az utca túloldalán, a volt Isis hotel és a zeneiskola mögött ott a nagy parkoló, ahol azért mindig van üres hely, és messze sincs. De a bérlete oda nem érvényes.
Megkérdeztük a SZOVA-t
Megkerestük hát a SZOVA-t, az önkormányzati cég működteti a fizetőparkolási rendszert. Az lesz a legjobb, ha válaszukat szó szerint közöljük:
"A kedvezményes lakossági bérlettel a lakóhelyhez közeli parkolóhelyeket vehetik igénybe ügyfeleink. Egységes szabályozás nincs a kedvezményes lakossági parkolóbérletek használhatóságával kapcsolatban, az egyes fizetőparkolók leterheltsége, a lakóhelyhez közeli elérhető parkolóhelyek száma ugyanis területenként eltérő.
Ezeket a körülményeket figyelembe véve határozzuk meg, hogy hol, mi számít „közeli parkolóhelynek”. Általánosságban elmondható, hogy a lakóhely utcájában és a szomszédos utcákban használható a lakossági bérlet. Számos kivétel van ugyanakkor.
A Nyugat.hu által említett Thököly utcai parkolási helyzet is speciális, az utca két oldalán sorakozó parkolóhelyek ugyanis a kiemelt övezetbe tartoznak, ott pedig nem állhatnak meg az autósok a kedvezményes lakossági bérletet használva.
Az utca Aréna utcához közel eső szakaszán lakók ezért a Thököly u. 45., illetve a Thököly u. 31. mögötti belső parkolókat tudják igénybe venni. Amennyiben ezen parkolók telítettek, úgy a távolabbi, Thököly u. 17. melletti belső parkolót is használhatják.
Aki bizonytalan abban, hogy lakossági bérletével mely parkolóhelyeket használhatja, a Parkolási csoport ügyfélszolgálatán kérhet információt. Munkatársaink a bérlet kiváltásakor is tájékoztatják a gépjármű tulajdonosokat arról, hogy hol parkolhatnak a bérletükkel."
Megpróbáluk kiemelni a lényeget:
Mindenki gondosan nézze meg, hogy a legközelebbi parkolón kívül hova érvényes még a bérlete, vagy érdeklődjön az ügyfélszolgálatnál
Azért van egy javaslatunk is. Az érintettek keressék meg a körzetük közgyűlési képviselőjét, vagy egyáltalán valamelyik városi képviselőt. Hiszen ki lehetne dolgozni az egységes, vagy akár minden részletre kiterjedő szabályozást.