Vagy a tábla készítésénél, vagy a parkolóövezetek újrasorolásánál, de valamelyik munkafolyamatnál egészen biztosan nem figyeltek oda a SZOVA munkatársai. Így állhat fenn az az anomália, hogy a Paragvári iskola hátsó bejáratánál elhelyezett jegykiadó automatánál 200 forintért válthatunk jegyet egy órára a Hűbner, Deák és Liszt Ferenc utcába. Míg a Deák és a Hűbner sarkán álló jegykiadó 100 forintért adja a parkoláshoz szükséges tikettet.
Hamarosan tábla sem lesz
A SZOVA Zrt. ügyfélszolgálatán egy saját nevét elárulni nem hajlandó ügyfélszolgálatos urat értünk el. Aki nagy vehemenciával kezdte el magyarázni, hogy akár csak a KRESZ többi területén, itt is az adott utcába behajtva, az ott kihelyezett tábla utasítása van érvénybe. Arra felvetésünkre azonban, hogy az információs táblán kihelyezett térkép nyújtotta tájékoztatás még így is ellentmond egymásnak, már nem tudott érdemben reagálni.
Az információs táblák úgyis le lesznek szedve, hamarosan már csak a zónák határát jelző táblák maradnak. Törvényi kötelezettségünk ugyanis csak annyi van, hogy jelezzük, fizetőparkoló az adott terület
– indokolt az ügyintéző.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!