A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mai döntése nyomán várhatóan teljesen kiszárad a hitelpiac a következő időszakban – mondta a Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Portfolionak.
A cégek nem tudnak majd megfizethető hitelhez jutni a drasztikusan megemelt kamatszint mellet pedig megfizethetetlenek lesznek a jelenlegi hiteleik is Parragh szerint. „Az érvényben lévő moratórium elodázhatja a problémát, de amikor annak vége lesz, tömeges bedőlések várhatóak” – tette hozzá.
Az MKIK elnöke a hitelfelvétel és a vállalati beruházások zuhanására számít, közvetve pedig a munkanélküliségi ráta emelkedésére.
Az MKIK elnöke szerint a magyar vállalatok számára az 1990-es évek óta nem volt ennyire rossz a piaci helyzet. Szerinte számos cég kereshet finanszírozást külföldi devizában, azonban ez is egy kockázatos játék. Más választásuk azonban nem lesz, hiszen forint alapon nem fognak tudni hitelhez jutni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!