Már nincs olyan szombathelyi, sőt magyar a világban, aki ne ismerné Pars Krisztián nevét. A szombathelyi Dobó SE versenyzője vasárnap 80 méter 59 centire repítette a kalapácsot, ezzel pedig megnyerte a londoni olimpia versenyszámát. Parsot a Nyugat.hu Londonban érte utól.
Engedd meg, hogy elsőként hadd kezdjem gratulációmmal!
Köszönöm szépen. Fantasztikus érzések kavarognak bennem.
Sokszor próbáltunk elérni, végül is sikerült. Gondolom, aki most Magyarországon újságot ír, az már megkeresett, hogy mondj egy-két szót.
Ezt teljesen jól látod, folyamatosan csörög a telefonom. Szerintem ma te vagy a századik, aki keres. Talán már a hangomon is hallani, hogy nem sok maradt belőle. Nagyon sokat kellett az elmúlt napokban beszélnem, de abszolút nem bánom, igazán élvezem a dolgot. Repetázhattam is ebből a remek érzésből, hiszen egyszer ott volt a döntő estéje, amikor első lettem, másnap pedig az éremátadás alkalmával élhettem át megint mindent. Büszke vagyok arra, hogy magyarként, szombathelyiként szerezhettem olyan dicsőséget a hazámnak, ami csak keveseknek adatik meg.
Szeretném itt megköszönni Bogján Tamás sztreccsing edzőmnek és Buza Szabolcs gyúrómnak, hogy éveken keresztül segítették a felkészülésem. Köszönöm a barátnőmnek, Esztinek is, aki tűri mellettem az élsportolók életét, és segített mindenben. És persze minden szombathelyinek, akik együtt szorítottak nekem a Fő téren. Láttam, hogy a város apraja-nagyja ott volt. Ezek mind-mind sok erőt adnak a folytatáshoz. Mert megyünk tovább, ez kétségtelen.
Beszéljünk néhány szót a versenyről is. A selejtezőknél is megvárattak, és a döntőben is pont előtted kellett a hálót szerelni. Kizökkentettek ezek a dolgok? Vagy inkább a feszültség megduplázta erődet?
Ezek inkább spannoltak. Élveztem a versenyt, ez nem fogott vissza és talán ez látható is volt. A döntőben – az általad említett – harmadik dobás előtti malőr után is tudtam hozni azt, amit akartam. Eszméletlen volt a hangulat, nyolcvanezer ember szurkolt az olimpiai stadionban. Láttam azt, hogy a Kozmus és Murofushi nem tud 81 méter dobni. Megnyugodtam, és ezzel együtt nem is tudtam felpörögni. Emiatt van egy pici hiányérzetem, de talán egy olimpiai aranyérmet magyarázni nem kell. Olimpiai bajnok vagyok, ez fantasztikus és büszke lehetek arra, hogy egy nemzetnek hozhattam dicsőséget.
"Olimpiai bajnok vagyok", kimondtad. Felfogtad?
Két olimpián kint voltam már, éreztem ennek a tornának a hangulatát. De persze minden döntő más, ez is más volt. A lényeg, hogy 80 méter 59 centivel győztem. Megvan az olimpiai bajnoki cím.
Nem akarok ünneprontó lenni...
Ne beszéljünk a doppingról! Hagyjuk Tyihont, hagyjuk a doppingot. Felejtsünk el most minden negatív dolgot, és örüljünk a bajnoki címnek. Annyit tudok mondani, hogy ez egy kis elégtétel volt számomra a pekingi olimpia után.
Akkor hagyjuk is. Mikor ünnepelhetünk meg? Mikor jössz haza?
Holnap játszanak a kézis fiúk Izland ellen. Ha a csapat továbbjut, akkor maradok és tovább szurkolok. Ha nem, akkor kilencedikére van jegyem. De a fiúk jó formában vannak, remek hangulatú meccseket játszanak, én pedig azon vagyok, hogy kiszurkoljam nekik a legjobb helyezést. Imádom a kézilabdát. Ahogy pedig észrevettem, őket nagyon motiválja, hogy egy olimpiai bajnok szurkol nekik.
Egy dolgot még árulj el. Londonban nagyon finom és különleges helyi főzésű sörök vannak, az angol, a skót és az ír whiskey világhírű. Mivel ünnepeltél?
Ezt most nem fogod elhinni, de enni is alig volt időm. Az olimpiai döntő után beértem a szállásra olyan hajnali egy óra körül és ott az edzőmmel, Németh Zsolttal meg az atlétákkal töltöttem másfél órát, és iszogattunk pár pohárral. Annyira kimerültem, hogy gyorsan az ágyba kerültem. Reggel pedig keltem, és indultam a kézilabdások, meccsére, na meg az éremátadásra. Folyamatosan pörgök, élvezem az olimpiát, élvezem, hogy olimpiai bajnok vagyok.
