19 pontos hátrányban a Körmend

Kikapott a vasi kosárlabdacsapat a Magyar Kupa első meccsén. Nagy hátrányt kell leküzdeniük Ferenczéknek a jövő héten, ha tovább akarnak jutni.

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első meccse volt az idei első tétmeccse a Lami-Véd Körmend együttesének. A vasi csapat ugyanis a múlt hétvégi bajnoki mérkőzését a csarnok foglaltsága miatt elhalasztotta, így a keretmódosításon átesett piros-feketék hosszú pihenőn voltak túl.

A téli szünetben Zvonko Buljan élt szerződésopciójával és elhagyta a körmendieket, helyette az amerikai Kyle Austin érkezett, valamint vele tartott jó barátja, Omar Krayem is, aki önkéntes próbajátékra jelentkezett be a Rába-partjára. A körmendiek ugyan a meccs előtt hivatalos bejelentést nem tettek, hogy Vincent Simpson távozott-e tőlük vagy sem, de Krayem-et nevezték be a Pécs elleni derbire.

A Pécs mostanság kifogta a vasi csapatokat, hiszen a múlt hétvégén a Falcóval játszott az Aréna Savariában. Az a találkozó is mutatta, hogy a baranyaiak erős játékerőt képviselnek, ezzel együtt ezt a meccset a vendégek kezdték jobban. Tóth Norbert triplájára Ferencz válaszolt, majd egy újabb Tóth tripla után a Körmend visszazárkózott és innen át is vette a vezetést a vasi együttes. Szoros volt az eredmény alakulása, a negyed utolsó mozzanataként Hendley kosarával szerezett egy pontos előnyt a Pécs.

A második 10 percben kezdett leszakadni a körmendi csapat. Hendley rendre borsot tört a vendégek orra alá. Az etap 6. percében 5 pontos hátránynál kért időt Hencsey edző. A rövid "gatyába rázás" eredményes is volt, mivel a Körmend rövid időn belül, Kutasi hármasával egálra hozta a meccset. A lépés azonban ismét nem jött ki jól, a játékrész végére a Pécs került ismét előnybe, 6 ponttal.

A nagyszünet után a Pécs ott folytatta, ahol a második negyedben abbahagyta. A Körmend egészen a 25. percig nem tudott kosarat dobni ebben a játékrészben. Ekkor végül Shaw volt eredményes, a hazaiak már 13 pontos előnynél jártak. A negyed végére pedig 8 pontra tudott visszajönni a Körmend.

Az utolsó negyed aztán remek körmendi végjátékot hozott. Ferencz – ahogy ebben a szezonban szinte végig – tripláival hozta ismét egálra a meccset. A negyed derekán ismét kétesélyessé váló találkozón a PVSK koncentrált jobban, és végül 19 pontos győzelmet aratott. Ez tehát a Körmendnek azt jelenti, hogy a jövő héten megrendezendő visszavágón több, mint 19 ponttal kell nyernie a vasiaknak.

Csirke Ferenc, a Pécs edzője: Szép győzelem volt, ismét bebizonyítottuk, hogy csapatként tudunk együtt dolgozni. Vezettünk 15 ponttal is, de agresszív védekezéssel a Körmend visszajött. A végére viszont sikerült ismét előnyt kiharcolnunk. Holnaptól már a Kaposvár ellen készülünk és Körmendre is úgy fogunk készülni, hogy ott nyerjünk.

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Gratulálok a Pécsnek! Probléma volt most is, és az egész szezonban is, a lepattanózásunk. Látszott a játékunkon, hogy nem vagyunk összeszokottak. Az első félidőben jók voltunk, de a második félidőben a 23 pont kevés. A szünetben az összpontosítást kértem a srácoktól, de ez nem volt meg. Otthon, a visszavágón megpróbáljuk ledolgozni a különbséget.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport