Teljes titokban hozta Magyarországra Kaleta Gábor nagykövetet Peruból a Terrorelhárítási Központ tavaly tavasszal, miután a hatóságok látóterébe került egy nemzetközi gyermekpornográfiai hálózat utáni nyomozás során – tudta meg az Index - A diplomatát a portál több forrásból is megerősített értesülése szerint még akkor letartóztatták, és megfosztották nagyköveti rangjától. A Külgazdasági-és Külügyminisztérium annyit válaszolt az Index érdeklődésére, hogy Kaleta nagyköveti megbízatását a külügyminiszter javaslatára a köztársasági elnök 2019. április 1. dátummal megszüntette, így további információval nem tudnak szolgálni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!