Pénteken is éles riasztást kaptak a magyar vadászgépek

Ismét egy orosz vadászgép miatt kellett akcióba lépniük a Gripeneknek.

Csütörtök után pénteken is orosz vadászgép miatt riasztották a Baltikumban járőröző magyar Gripeneket – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Egy orosz vadászgép Kalinyingrád térségéből úgy hagyta el az orosz légteret, hogy nem adott be repülési tervet, nem működtette a válaszjeladóját és nem tartotta a kapcsolatot a légiforgalmi irányítással, ezért készültségi magyar Gripen géppár megszakította a kiképzési repülést.

A vadászok a Svédországhoz tartozó Gotland szigetétől délkeletre, nemzetközi légtérben azonosította az orosz Szu–35S (Flanker M) típusú repülőgépet. Az azonosítást követően a megfigyelés és kísérés feladatát a svéd készültségi géppár vette át, míg a magyar vadászgépek visszatértek a litvániai Šiauliai bázisra.

Csütörtökön szintén orosz gépek miatt riasztották a magyar vadászokat, öt katonai gép közelítette meg Lettország légterét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek