Pénteken napközben az Alpokalján egy gyenge hidegfront szakadozott felhőzete vonul át. A felhőzet gomolyos lesz és nem lesz teljesen zárt, ezért hosszabb időszakokra a nap is kisüt majd. A délelőtt második felétől a délután közepéig a nyugati határvidéken előfordulhat gyenge zápor.
Az északi szél napközben ismét megélénkül, néha megerősödik.
Délutánra 25-28 fokig emelkedik a hőmérséklet.
(Kőszegi Időjárás Előrejelzés)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!