Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt a 87-es főúton, Szombathely határában, a Shell benzinkút kihajtójánál, szerdán este.
Egy Peugeot személygépkocsit vezető középkorú férfi akart jobbra kanyarodni a főútra, de megállt az Állj! Elsőbbségadás kötelező táblánál.
Ekkor hajtott mellé balról egy szlovák rendszámú DAF tartályautó, aminek a lengyel vezetője azonnal meg is kezdte a kanyarodást, szintén jobbra.
A teherszállító összeakadt a személyautóval és csak akkor állt meg, amikor a Peugeot vezetője és a mögötte érkező autó sofőrje dudálni kezdett.
A gépkocsi vezetője nem sérült meg az eset során, de az általa használt bérautó oldala megrongálódott.
Információnk szerint a lengyel sofőr elismerte a felelősségét a balesetért, aminek volt szemtanúja. Egy fiatal nő a kérdésünkre elmondta, hogy a személyautónak működött az irányjelzője és már a kereszteződésben állt, amikor a tartályautó megérkezett.
A helyszíni szemle ideje alatt egy sávon, rendőri irányítás mellett haladhatott a forgalom a 87-es főúton, kisebb torlódás alakult ki.
Három hete egy hasonló kimenetelű baleset történt itt. Akkor egy középen álló, majd irányjelző nélkül jobbra kanyarodó szlovák rendszámú kamion mellé állt be jobbról egy személygépkocsi.