Gyermekenként biztosítani kell legalább a mindennapos tisztálkodáshoz, testápoláshoz szükséges feltételeket, tisztálkodási és testápolási szereket, valamint textíliákat, a csecsemők és kisgyermekek ellátásához szükséges anyagokat, eszközöket és 3 váltás ágyneműt – tartalmazza Pintér Sándor belügyminiszternek még a december 30-án a Magyar Közlönyben egy 1998-as jogszabály módosításáról, amely a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményeket érinti - szúrta ki a Népszava.
A tisztálkodáshoz kapcsolódó kiadásokra fordított támogatás összege nem lehet kevesebb gyermekenként évi 60 000 forintnál – olvasható a Pintér Sándor jegyezte, 2026. január 1-jétől már hatályos BM-rendeletben, amely kitér egy másik jogszabály módosítására. A javítóintézetekre vonatkozó új szabályozás szerint „a fiatalkorú számára biztosítani kell a legalább napi rendszerességű tisztálkodáshoz szükséges feltételeket. A tisztálkodáshoz kapcsolódó kiadásokra biztosított támogatás összege nem lehet kevesebb ellátottanként évi 60 000 forintnál”
A módosítással elérni kívánt cél, hogy az otthont nyújtó ellátásban részesülő gyermek és a javítóintézetben nevelt fiatalkorú az életkorának, ellátási szükségletének megfelelő ellátásban részesüljön a testi, értelmi és érzelmi fejlődésének maradéktalan biztosítása érdekében – áll a rendelet magyarázó szövegében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!