Ahogy arról lapunk is beszámolt
Ittas sofőr okozott halálos balesetet Szombathelyen 2019. October 18. 14:14 , halálos baleset történt múlt hétvégén a szombathelyi Zanati úton.
Vasárnap hajnalban a belváros felé tartott az a KIA, amelynek vezetője egy enyhén balra ívelő kanyar után a jobb oldali padkára hajtott, majd az autó egy masszív villanyoszlopnak ütközött.
Az ittas sofőr a balesetben megsérült.
A hátsó ülésen utazó középkorú az ütközéskor becsúszott az ülések közé és súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították, ahol nem sokkal később elhunyt.
Az elmúlt napokban a 112 Press több helyen is találkozott azzal a tényként közölt állítással, hogy a KIA anyósülésén egy rendőrség által keresett férfi is utazott, aki a baleset után kiszállt az autóból és elhagyta a helyszínt.
Hogy eldőljön, hogy pletykáról vagy valóságról lehet-e szó, a hírügynökség megkereste a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, kérve a szóbeszéd cáfolatát, vagy megerősítését. Tömör válasz érkezett:
Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy folyamatban lévő nyomozásról nem áll módomban információt adni.
A rendőrség tehát nem cáfolta, igaz, nem is erősítette meg a városi szóbeszédet, ami ilyen esetekben jellemzően a "nem zörög a haraszt..." kategóriát erősíti. Szintén elgondolkodtató, hogy miért ült a hátsó ülésen az utas, ha az anyósülés üres volt.