Azt mondják önről, hogy nehéz ember.
Szerintem nem vagyok az. Talán azért terjedhetett el ez rólam, mert egy közösséget képviselek. A nulláról kellett felépítenem valamit, ami korábban nem volt elfogadott és elismert. Az elmúlt 15 évben sokat dolgoztam és nem mindig vettem figyelembe másokat, amikor termekről, költségvetésről vagy játékosokról volt szó. És vannak értékek, amiket képviselek, és ezt elvárom másoktól is.
Mire gondol?
Elsősorban a lojalitásra. Mi nem más csapatoknak, hanem Szombathelynek nevelünk játékosokat. És akik cserbenhagynak, azokkal valóban nem vagyok kedves.
Mármint aki átigazol máshová?
A szülőknek is elmondom, hogy mi nem kötünk senkivel sem vérszerződést. Ha valaki korrekt módon tájékoztat, hogy szeretne elmenni, még támogatjuk is. Sok ilyenünk volt. Azokkal az SMS-ekkel nem tudok mit kezdeni, amiben azt írják, holnaptól nem jövök edzésre. Ez egy versenysport, ahol kalkulálni kell. Egy-egy játékos kinevelése 5-10 év, és nem titok, hogy szeretnénk ennek a munkának az eredményét megtartani.
Elég gyorsan belecseppentünk a sűrűjébe. Azt lehet tudni, milyen csapatban gondolkodik hosszabb távon?
Abban nem hiszek, hogy Szombathelyből BL-szintű csapat lesz, de ugyanakkor szeretnénk BL-szintű játékosokat kinevelni. Őket természetesen hagyni kell majd szabadon szárnyalni. De a többség remélhetően itt marad. Egy szombathelyiekre épülő, a szombathelyiekért küzdő középcsapatban gondolkodom, amely néha kijut majd a nemzetközi porondra is. A város adottságaiból, anyagi lehetőségekből és a gyereklétszámból ez következik. Fontos partnerünk az egyetem, ahova be tudjuk a saját játékosainkat iskolázni, és ahonnan érkezhetnek fiatalok, akik diplomát szereznek, miközben az első osztályban játszanak. Ezt a koncepciót lehet reálisan hosszú távon működtetni.
A „nagycsapat” jelenleg második évét tölti a másodosztályban. Miért estek ki az NB1-ből?
Három évet voltunk az első osztályban. Ahhoz, hogy akklimatizálódjunk, hozzászokjunk a bajnoksághoz, idő kell. Ebben benne van a kiesés és a visszakerülés is. A mi gazdasági helyzetünk nem az a kategória, hogy rámutatunk játékosokra, hogy őket szeretnénk, és akkor van egy dobogós csapat. Abból főzünk, amink van, ott végeztünk, ahol a költségvetésünk volt. Most annyiban más a helyzet, hogy a fiatal szombathelyi mag folyamatosan megérik az első osztályú játékra. Bízom benne, hogy feljutunk. Én nagyon örülnék, ha valaki ránk öntene egy lottóötösnyi pénzt a következő szezonban, de ez nem valószínű, így a reális cél, hogy középcsapatként megkapaszkodjunk az első osztályban.
Máshonnan is érkeznek játékosok?
Akkor hozunk játékosokat, ha arra a pozícióra nincs helyi emberünk, vagy még nem érett be. Azt is észrevettük, hogy a szombathelyi nézők szívesebben néznek szombathelyieket, mint vadidegen zsoldosokat.
Hány ember megy ki egy-egy hazai meccsre?
Most a Haladás-sportkomplexumban játszunk, ott telt házunk van, ami 450-500 embert jelent. Amikor – még a covid előtt - az Aréna Savariában első meccsünket játszottuk a Fehérvár ellen, kétezer néző volt jelen, a Győr ellen már háromezren voltak. Még a csilláron is lógtak, ahogy mondani szokták. Mi meg nagyon örültünk, mert ezért csináljuk. Én azt hiszem, népszerűek vagyunk és alapjáraton is van érdeklődés Szombathelyen a női kézilabda iránt.
Hány csapat van most az egyesületnél?
Összesen tíz. Közel 250 fiatallal dolgozunk minimum heti rendszerességgel, a legkisebbek 8 évesek. A szombathelyi lányok körében nagyon népszerű a kézilabda, de évek óta nem toboroztunk gyerekeket, teltházas csoportjaink vannak. A legnagyobb gondunk az, hogy nincs megfelelő számú termünk, nem tudunk a megfelelő minőségben és mennyiségben edzéseket tartani.
Arról nagyon keveset hallani, hogy az SZKKA mögött milyen gazdasági társaság van.
Néhány évvel ezelőtt a Magyar Kézilabda Szövetség előírta, hogy a profi csapatokat káeftékbe kell kiszervezni. Mi ezt meg is tettük, az utánpótlást pedig továbbra is az egyesület működteti.
És milyen forrásokból üzemelnek ezek?
Az egyesület az egyszerűbb, mert az gyakorlatilag teljesen egészéből TAO-pénzekből működik. A profi csapat több lábon áll. Az SZKKA legnagyobb támogatója jelenleg Szombathely város önkormányzata. Vannak szponzoraink, hirdetőink, jelenleg 16 cég támogatását mondhatjuk magunkénak, és emellett saját bevételeket is produkálunk, például a jegyeladások révén.
Ha jól tudom, az önkormányzat most visszatart pénzeket.
Igen. A sportért felelős alpolgármester azt nyilatkozta, ezekhez hozzájutunk, ha hozzájárulunk a város által adott közpénzek átvilágításához. Ebben mi maximálisan együttműködünk, és a folyamat már el is indult. Bízunk benne, hogy ez hamar lezajlik és nem lesznek újabb akadályai a pénzek lehívásának. Ez azért is fontos lenne, mert az alaptámogatásunk tavaly évi 50 millióról 30 millióra csökkent, és ebből 10 millió még mindig függőben van. De még így is hálásak vagyunk az önkormányzatnak.
Mennyire érzékeny kérdés a szombathelyi kézilabda politikával való kapcsolata? Arra gondolok, hogy a hírekben nem egyszer összeért a kettő. Néhány évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy az SZKKA közel áll a baloldali városvezetéshez, aztán váratlanul Hende Csaba országgyűlési képviselő lett a klub tiszteletbeli elnöke.
A téma kapcsán visszamennék 2011-ig, amikor szakosztályvezetőként a Haladáshoz kerültem, majd 2013-tól a Haladás elnöke voltam. Ez az időszak számomra nagyon jó tanulópénz volt, megtanultam, hogy Szombathelyen az önkormányzatiság összefügg a sporttal, politikai oldalaktól függetlenül. Ez azt jelenti, egy sportvezetőnek mindig jóban kell lennie a városvezetéssel. A klubnál ugyanakkor már több mint 10 éves probléma a fentebb is említett létesítményhiány. Ennek a megoldása érdekében csatlakozott a klubhoz Hende Csaba képviselő úr, és azóta közelebb is kerültünk ehhez az álomhoz. A fő cél, hogy egy edzőcsarnokot hozzunk létre. Évente van 150-160 utánpótlás meccsünk, amelyek helyszíne mindig nagyon problémás volt, de emellett NB1-es meccsekre is alkalmas lesz majd.
Az Aréna Savaria és a Haladás-sportkomplexum mellett biztos, hogy egy kézilabda csarnokra van szüksége a városnak? Gondolom nem én vagyok az első és utolsó, akinek eszébe jutott ez a kérdés.
A Haladás-sportkomplexum teltházas. Nekünk most két idősávunk van ott, közben meg 10 csapatunk. Az Arénában kevesebb sportesemény van, de azt szinte teljesen leköti a Falco, és nagyon nehéz bejutni oda a létesítmény tisztasági igénye miatt. A kézilabda a wax miatt nehezen párosítható más sportággal, az anyag ott marad a padlón, csak nehezen és drágán takarítható, így mindenki ódzkodik kicsit tőlünk. Minden afelé mutat, hogy a megoldás egy kézilabda edzőcsarnok lenne, ahova mi egyébként nagyon szívesen befogadnánk más szabadidősportokat is.
Ha jól emlékszem, valahol az ipartelepen építkeznének.
Igen, az önkormányzat rendelkezésünkre bocsát ott egy területet. Most rajtunk a sor, hogy február-márciusig meglegyen a jogerős építési engedélyünk, utána tudjuk beadni a pályázatot.
Az építkezés teljes egészéből pályázatból történne?
Igen, az elképzelések szerint TAO-s forrásokból.
A végére hagytam egy személyes megjegyzést. Én a Dunántúl déli részéről érkeztem ide, ahol mindenki kézilabdázott, az általános iskolában például mind a két testnevelőtanárom kéziedző volt. Még az iskolaválogatottban is bent voltam. Ehhez képest Szombathelyen azt tapasztaltam, hogy ezt a sportot szinte senki nem ismerte. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a semmiből épült fel ez a csapat, és ez fanatizmus nélkül biztos, hogy nem ment. Honnan táplálkozik ez a fanatizmus?
A szivacskézilabdához – ami mellesleg Vas megyei termék – az én vállalkozásom gyártotta a labdát, és rendszeresen meghívtak a rendezvényekre. Ezekre elkísért a családom, és a nagyobb lányom kitalálta, hogy ő kézilabdázni szeretne. 2008-ban így jött az egyesület alapítása, és Horváth János testnevelővel nekiálltunk utánpótlás-neveléssel foglalkozni. Nagyon hamar sikeresek lettünk, néhány év múlva már országos versenyeket nyertünk és nagyon sok tehetséges fiatal került ki a kezünk közül. Az én motivációm most sem túl bonyolult: a két lányom, akik most is a csapat gerincét adják, és akikért mindent megteszek. És amit kiharcolok, abból ugyanúgy részesül a többi szombathelyi gyerek is.
Régen volt, de arra emlékszem, hogy a kézilabda egy nagyon gyors sport, ahol nem mennek a szomszédba egy kis birkózásért sem.
Vannak, akik nem szeretik a kontakt sportokat, és vannak, akik igen. Valamiért Szombathelyen a női kézilabda nagyon tetszik a gyerekeknek, és tényleg könnyű dolgunk van a toborzásnál. Amikor a szülők sportot választanak a gyereknek, mindenképpen azt javaslom, hogy csapatsportban gondolkodjanak. A csapatsport megtanít arra, hogyan kell beilleszkedni egy közösségbe, alkalmazkodni másokhoz, küzdeni egy csapatért. A kézilabda nemcsak gyors sport, de a szituációk is nagyon gyorsan változnak, egy mérkőzésen belül is nagy érzelmi változások érik a játékosokat, sikereket közösen élnek meg, és a gödörből közösen kell kijönni. Az utolsó percekben is meg lehet fordítani egy vesztesnek látszó meccset. Szerintem nem teszünk rosszat, ha ezt meg tudjuk tanítani a szombathelyi gyerekeknek.
