96 ezer forintért végeznek el egy PCR-tesztet a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban. A szolgáltatók maguk dönthetik el, milyen áron dolgoznak. A kormány ajánlása mindenesetre 30 ezer forint és a legtöbb helyen nagyjából ennyiért is végzik a tesztet. - írja az atv.hu .
Míg az egyik szegedi laborban csak 30 ezer forintba kerül, addig a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban majdnem 100 ezer forintot kérnek el ugyanezért a koronavírus-tesztelésért. Magyarországon egyébként több mint 100 helyen lehet tesztet csináltatni. A legtöbb helyen – a Nemzeti Népegészségügyi Központ által is ajánlott – nagyjából 30 500 forintét végzik el a tesztet.
Hogy a hódmezővásárhelyi és makói kórházban a mintavételt végző magánszolgáltató miért dolgozik háromszoros áron, az ATV híradó hiába kérdezte, nem kaptak választ. Mint ahogy a kormánytól sem arra, hogy morálisan elfogadhatónak tartják-e, hogy egy állami kórházban ennyit kérnek egy koronavírus tesztért.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!