Pont jókor jött a nagy eső Szombathelynek

A szakemberek így tudják, hogy hol van dolguk.

Aki esetleg átaludta volna a keddet, az ő kedvéért írom le, hogy óriási esőt kapott Szombathely. Már hajnalban rákezdett a csapadék, és késő délutánig nem is állt el. Egész nap kaptuk a fotókat és a panaszos üzeneteket arról, hogy éppen hol kezd kialakulni a második, harmadik, negyedik Balaton.

Puskás Tivadar ma átadta a Perint parti sétány új kerékpárútját és járdáját is. A beruházás pedig magában foglalta az új csapadékvíz elvezető árkot is. A polgármester ekkor beszélt arról, hogy a tegnapi nap nagy esője éppen jókor jött a városnak.

Így állt a víz az Újvilág utcában
Olvasó

- Másfél évvel ezelőtt döntött arról a városi közgyűlés, hogy 800 millió forintot fordít a csapadékvíz elvezetés korszerűsítésére. A tervezés már megvolt, május végével pedig elkezdődik a kivitelezés is. Az eső most azokat a gócpontokat mutatta meg, ahol nem várhat sokat a beavatkozás. Így azt lehet mondani, hogy jókor jött az eső Szombathelynek. A május végével el is kezdődhet a munka, addig pedig folyamatosan gyűjtik, hogy hol volt most probléma - mondta Puskás.

Puskás azt is hozzátette, hogy hálátlan dolog az esővíz elvezetéssel foglalkozni, mert pont annyira költséges, mint amennyire nem látványos.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet